promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Késik az Amerikába jöttem 2, de cserébe az Amazonra érkezik
Borítókép:  Eddie Murphy az Amerikába jöttem című filmben / via tellerreport.com
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Elkerüli a mozikat az Amerikába jöttem várva várt folytatása, de nem kell búslakodnia Eddie Murphy rajongóinak, hiszen az Amazon megmentette a film bemutatóját.

Nagyon meglepődött a közönség, mikor Eddie Murphy elárulta, hogy hosszú évek után elkészíti az 1988-as Amerikába jöttem második részét, ráadásul vele együtt a legtöbb eredeti szereplő is visszatér. Mivel egy klasszikus, közkedvelt komédiáról van szó, így rengetegen várják már, hogy mit alkottak, de a koronavírus-járvány miatt veszélybe került a mozis premier – most viszont megérkezett a segítség.

Bejelentették, hogy a Craig Brewer (A nevem Dolemite) által rendezett Amerikába jöttem 2 új otthona a világ egyik legnagyobb vállalata, az Amazon lesz, viszont idén december helyett csak 2021. március 5-én láthatjuk Eddie Murphy alkotását – akkor viszont mindenki egyszerre kapja meg.

Az Amazon állítólag 125 millió dollárt fizetett a filmért, szóval nagy sikerre számítanak, és ehhez nagyjából minden adott, hiszen a rajongók már izgatottak miatta, ráadásul Eddie Murphy mellett olyan színészek szerepelnek majd benne, mint Arsenio Hall, James Earl Jones vagy a Penge-trilógia sztárja, Wesley Snipes.

Az Amerikába jöttem folytatása elvileg arról szól, hogy Eddie Murphy karakterének van egy fia New Yorkban, akit a haldokló király utolsó kívánsága szerint vissza kell vinni Zamundába, hogy belőle is herceg lehessen – így főhősünk ismét útra kel, hogy megtalálja őt, és újra szembenézzen Amerika furcsaságaival.

Ezek alapján egy jó kis vígjátékra számíthatunk, ami tele van szívvel és lélekkel, a kiszivárgott információk szerint pedig Eddie Murphy egyszerűen zseniális benne, és végre újból a régi fényében tündököl, szóval tényleg van miért várnunk, hogy több mint 32 év után hogyan viszik tovább ezt a mókás történetet.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás