Alkalmi randevú-kritika: a Netflix korán kezdi a karácsonyozást

Szüleink, de főleg nagyszüleink szokták mondani, hogy nem lehet elég korán elkezdeni a karácsonyi készülődést. Sok családban jellemző, hogy már hónapokkal az egyik legszebb családi ünnep előtt megkezdődnek az előkészületek, és a háziasszonyok szépen lassan hozzálátnak beszerezni a lakoma hozzávalóit.

Mégis az igazi karácsonyi hangulat inkább halloween után tör elő az emberekből, hiába van még két hónap az év legnagyobb ünnepéig, már előkerülnek a karácsonyi slágerek, az örökzöld karácsonyi filmek, és a dekorációk. A boltokat ellepik a Mikulás-csokik, szaloncukrok, és egyéb ünnepi édességek, és most már a nagy streamingszolgáltatók is követik a társadalmi szokásokat, így novemberben elkezdik felpakolni az ünnepi filmeket.

Sőt, a Netflix konkrétan meg sem várta, hogy lemenjen a halloween, már október 28-án elérhetővé tette az idei első karácsonyi filmjét, ami voltaképpen nem is nevezhető karácsonyi filmnek, sokkal inkább egy ünnepi vígjátéknak, amit tényleg bármikor elővehet az ember, legyen szó Valentin-napról, húsvétról, a munka ünnepéről, halloweenról, vagy éppen karácsonyról.

Hogy az emberek közül sokan már tényleg karácsony-lázban égnek, mi sem bizonyítja jobban annál, minthogy jelenleg is az Alkalmi randevú van a Netflix legnézettebb filmjeinek élén, de feltevődik a kérdés, hogy tényleg ez az a film, amivel rá kellene hangolódnunk az idei ünnepre?

Sloane (Emma Roberts) és Jackson (Luke Bracey) utálják az ünnepeket. Soha nincs partnerük, mindig a gyerekek asztalához ültetik őket vagy kínos randikba kényszerülnek. De amikor a két idegen egy különösen szörnyű karácsony alkalmával összetalálkozik, megegyeznek, hogy az elkövetkező év minden jeles napja alkalmával egymás „szabipartnerei”, vagyis ünnepi partnerei lesznek. Az ünnepek iránti közös utálatuk, valamint az, hogy biztosítják egymást arról, hogy nem táplálnak romantikus érzelmeket a másik iránt, tökéletes kísérőkké teszi őket, ami aztán néhány vicces és provokatív bulihoz vezet. Ahogy azonban az abszurd ünnepek éve a vége felé közeledik, Sloane és Jackson rájön, hogy a közösen utált dolgok váratlanul közös szerelemhez vezetik őket.

Őszinte leszek, Emma Roberts-t sosem tartottam egy tehetséges színésznőnek, és az Alkalmi randevú-ban sem sikerült bebizonyítania az ellenkezőjét; az én szememben Emma színészi pályafutása ugyanolyan szégyenfoltja a Roberts-famíliának, mint Dakota a Johnson-családnak. Mindazonáltal nem csak a színésznő hibája, hogy nem lett szerethető a karaktere. Persze minden családban van egy kijelölt fekete bárány, aki egyszerűen nem tud, és egy idő után nem is akar megfelelni a szülői elvárásoknak, de mégis Sloane egy annyira életidegen, idióta figura lett, hogy nincs ember a Földön, aki azonosulni tudna vele. Ugyanez elmondható gyakorlatilag a film összes szereplőjéről, a forgatókönyvért felelős Tiffany Paulsen szemmel láthatóan meg sem erőltette magát, hogy akár csak egyetlen karaktert is megkedveltessen a nézővel.

Bár az emberek szeretik az agyament vígjátékokat, hiszen a lényeg, hogy egy kis időre elszórakoztassanak minket, és kikapcsoljanak, de őszintén szólva az Alkalmi randevúnak vajmi kevés élvezhető pillanata van. Egy idő után már untam Emma Roberts folyamatos rinyálásait és bénázásait, és csak arra tudtam gondolni, hogy a Netflix többi, hamarosan debütáló karácsonyi filmjei remélhetőleg értékelhetőbbek lesznek.

John Whitesell-től, akinek olyan filmeket köszönhetünk, mint például a Gagyi mami 2. és 3. része, egyáltalán nem áll távol a karácsony filmek rendezése, hiszen 2006-ban tető alá hozta a Kiskarácsony mindenáron című, ugyancsak fantasztikus, ünnepi hangulatú vígjátékot, aminek főszerepeit Danny DeVito és Matthew Broderick játszotta. Mindazonáltal, akik az említett filmet szerették, azok valószínűleg az Alkalmi randevú-ban sem fognak nagyot csalódni.

Pedig őszintén reménykedtem benne, hogy nem az a tipikus romantikus vígjáték lesz, mint amit tucatszámra gyártanak minden évben. Egy bizonyos ponton Emma Roberts még ki is mondja, hogy mennyire utálja azokat a filmeket, amikben valami kamuakadályt gördítenek a szerelmesek közé, de senki sem sajnálja őket, mert mindenki tudja, hogy a következő jelenetben minden megoldódik, és jön a happy end. Bár erősen tiltakozik ellene, mégis az Alkalmi randevú is ugyanebbe a tucatkategóriába löki magát bele, mikor előjön az a bizonyos kamuakadály.

Éppen ezért az Alkalmi randevú semmivel sem különb a romantikus vígjátékok 90 százalékánál. A rendezés középszerű, a történet unalmas és gyakran kínos, a szereplők lelketlen ripacsok, és az igazat megvallva a karácsonyi hangulatot sem igazán tudja megteremteni, hiába szerepel benne kétszer is az ünnep. Az Alkalmi randevút tényleg csak azoknak tudom ajánlani, akik már mindenáron karácsonyi filmeket akarnak nézni, és hirtelen nincs jobb ötletük ennél. Mindazonáltal ne felejtsük el, hogy ez sokkal inkább egy „minden ünnepre való”-, sem mint egy karácsonyi film.