Egy brit férfi polcán 21 évig pihent, és nem is tudta, hogy igazából mennyit ér J.K. Rowling regénye.
A Harry Potter és a bölcsek kövét 1997. június 26-án adták ki a Bloomsbury gondozásában. Amerikába egy évre rá jelent meg, míg Magyarországon 1999-ben Tóth Tamás Boldizsár fordításában. Ugyanebben az évben nyáron már első helyezett volt a The New York Times bestseller-listáján, és innentől megállíthatatlan volt.

A Harry Potter írónőjének új karaktere egy női ruhába bújt sorozatgyilkos
Olvass tovább...
Az első kiadás, mint sok más könyvnél ez is nagyon ritka, mindössze 500 példányt nyomtattak belőle. Egy brit apuka egy ilyet tartott a polcán, több, mint 21 évig, amíg csaknem rájött, mennyit is ér valójában.
„Nem igazán gondoltam rá, hogy a könyv értékes lehet. El sem akartam hinni, amíg fel nem kerestem a Hansons aukciósházat”
- nyilatkozta a férfi, akinek a nevét nem akarták nyilvánosságra hozni.
A könyvet nem akarja megtartani, mert az érte kapott összegből inkább kifizetné a lánya diákhitelét.
Az akciósház megjegyezte, hogy a Harry Potter és a bölcsek köve első kiadása, ami számos hibát tartalmaz, gyakorlatilag a gyűjtők Szent Gráljának számít. 20 és 30 ezer font közötti árakon szoktak elkelni ezek a könyvek, de nem tartják kizártnak, hogy a kiváló állapot miatt akár 50 ezer fontot, vagyis átszámítva 20 millió forintot is kínálhat érte valaki.

Hagrid is feltűnik a Legendás állatok folytatásában?
Olvass tovább...

