promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Egy rakat pénzt adott a Netflix Halle Berry első rendezéséért
Borítókép:  Halle Berry / ANGELA WEISS / AFP
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A gyönyörű Halle Berry úgy döntött, hogy saját maga rendezi legújabb filmjét, ami állítólag annyira jó lett, hogy a Netflix egyből lecsapott rá egy igazán komoly ajánlattal.

Eddig kevesen tudták az Oscar-díjas Halle Berryről, hogy a színészkedésen kívül más ambíciói is vannak a filmiparban, de most szerencsénk van, ugyanis az egész világ felkészülhet a híresség legelső rendezői munkájára. A PageSix cikke alapján az alkotás nyers változatát már le is vetítették a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon, és a közönség szerint újabb arany szobrocska várhat a sztárra – de érdekes módon nem ez a legjobb hír, amit kapott.

A Bruised című film egy jobb napokat is megélt MMA-harcos anyukáról (Halle Berry) szól, aki éppen egy hatalmas mérkőzésre készül, miközben megjelenik az életében gyermeke, akit évekkel ezelőtt elhagyott. Ezek után muszáj összeszednie magát, és megmutatnia, hogy képes felnőni az embert próbáló feladathoz, és tud ő jó édesanya, illetve sikeres bunyós is lenni.
Ez a bensőséges történet pedig annyira meggyőzte a Netflixet, hogy rögtön fel is ajánlottak közel 20 millió dollárt a forgalmazási jogokért.

Halle Berry Twitteren jelezte, hogy szinte szóhoz sem jut, és nagyon hálás a Netflixnek, hogy ennyire hisznek a víziójában. Így legalább mindannyian egyszerre láthatjuk az elég jól hangzó Bruised című alkotást, de az még nem derült ki, hogy pontosan mikor, hiszen még nem készült el teljes mértékben.

Addig is izgulhatnak a rajongók, mivel a pletykák szerint vannak a műben elég kemény jelenetek, amit az is bizonyít, hogy Halle Berry két bordáját is eltörte a forgatás alatt – de tovább folytatta a munkát, és ezek alapján tényleg valami különlegességet tartogat számunkra, ha fájdalmak közepette is az volt a célja, hogy mi láthassuk a végeredményt.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás