promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Igazi sztárparádét ígér a Halál a Níluson első előzetese
Borítókép:  Armie Hammer és Gal Gadot a Halál a Níluson című filmben / imdb.com
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Hamarosan érkezik Agatha Christie Halál a Níluson című rejtélyes klasszikusának filmadaptációja, amiben többek között Gal Gadot, vagyis Wonder Woman is feltűnik – az első előzetes alapján pedig nagy izgalmakra számíthatunk.

Az ötszörös Oscar-jelölt Kenneth Branagh 2017-ben egy új generációval is megismertette Agatha Christie legendás, bajuszos nyomozóját, Hercule Poirot-t a Gyilkosság az Orient expresszen című alkotásban, ami elég nagy sikert ért el, ráadásul rengeteg ismert színész volt benne. A stúdió egyből berendelte a folytatást, és most sem bízták a véletlenre a dolgot, hiszen megint hatalmas sztárokat kértek fel.

A hazai mozikba jelen állás szerint október 22-én érkező Halál a Níluson szereplői között Kenneth Branagh mellett olyan nevek vannak, mint például Gal Gadot (Wonder Woman), Armie Hammer (Szólíts a neveden), Rose Leslie (Trónok harca), Emma Mackey (Szexoktatás), Letitia Wright (Fekete Párduc) vagy Annette Bening (Amerikai szépség).

Az első előzetes alapján pedig ismét egy csavaros, lebilincselő művet kapunk, amiben folyamatosan tippelhetünk, hogy vajon ki volt a gyilkos – feltételezve, hogy még nem olvastuk a könyvet, vagy nem láttunk egyet sem a számtalan, belőle készült feldolgozásból.

Itt lehet megtekinteni a Halál a Níluson kedvcsinálóját, amiben még a Depeche Mode egyik slágerének epikus változata is hallható:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás