promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Karácsonyi romantikus vígjátékot fognak forgatni Budapesten
Borítókép:  Tiszeker Dániel. Forrás: nfi.hu/Takács Attila.
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Karácsonyi romantikus vígjáték készül Tiszeker Dániel rendezésében, a Nemzeti Filmintézet 560 millió forintos gyártási támogatásával – közölte az NFI.

Tiszeker Dániel rendező Nagykarácsony című filmje fordulatos és vicces szerelmi történetet ígér karácsonyi hangulattal. A mintegy 40 naposra tervezett forgatás december elején kezdődik budapesti helyszíneken – olvasható az NFI tájékoztatójában.

A film története Arnoldról, a tűzoltóról szól, akinek egy rosszul sikerült lánykérés miatt összeomlik az élete. Korábbi érdemeire való tekintettel kihelyezik egy karácsonyi vásárba, hogy besegítsen egy készülő iskolai betlehemes előadásba. A kezdeti nehézségek után megbékél a vásár furcsa árusaival és az előadás szétszórt rendezőjével, Eszterrel. Az érzelmileg felfokozott karácsonyi készülődés lassan rádöbbenti, nem csupán a tériszonyát kell legyőznie, hogy új életet kezdhessen.

Tiszeker Dániel állandó munkatársaival fog dolgozni: Pataki Ádám operatőrrel, Mészáros Attila vágóval, Keszei Borbála jelmeztervezővel, valamint Horváth Viktória és Nánássy Zsolt látványtervezőkkel. A forgatókönyvet a #Sohavégetnemérős írócsapata írta (Horváth András Dezső, Fehér Gáspár, Fehér Boldizsár), kiegészülve Angyalosy Eszterrel. A zeneszerző Balázs Ádám (Mindenki, Testről és lélekről), a film producerei Lévai Balázs (#Sohavégetnemérős, Like a Child – Fábián Juli, Pécsi szál) és Osváth Gábor (Balaton Method, Foglyok, Szép csendben).

A Nagykarácsony szereposztását az alkotók ősszel jelentik be. A film várhatóan 2021. november második felében kerül majd a mozikba az InterCom forgalmazásában.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás