promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Harmadik gyermekét várja Chrissy Teigen és John Legend – videó
Borítókép:  Chrissy Teigen és John Legend / Frazer Harrison / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

John Legend legújabb klipjével jelentette be a sztárpár, hogy ismét várandós a gyönyörű Chrissy Teigen.

Az egykori modell és műsorvezető, Chrissy Teigen 2013-ban házasodott össze szerelmével, a tavalyi év legszexibb férfijának választott John Legenddel, aki neki szentelte az „All of Me” című gigaslágerét. Remekül érzik magukat együtt, és azóta már két gyermekük is született, a négy éves Luna Simone és a két esztendős Miles Theodore – most pedig igazán nagy meglepetéssel készültek a rajongóknak.

Tegnap jelent meg John Legend legújabb száma, a Gary Clark Jr.-ral közösen készült „Wild”, aminek a klipjében Chrissy Teigen és a kölykök is feltűnnek, ráadásul az utolsó jelenetben terhespocakot villant a gyönyörű híresség, így hivatalossá vált, hogy érkezik a harmadik közös gyermekük.

Elég nagyszabású módja ez annak, hogy megosszák a világgal az örömhírt, amit később Chrissy Teigen is külön megerősített Twitteren. Az még nem derült ki, hogy mi lesz a baba neme, vagy hogy milyen nevet szánnak neki, de az biztos, hogy izgatottan várják már a szülők és a testvérek is, hogy új taggal bővüljön a család.

Itt lehet megtekinteni a nagy bejelentésül szolgáló klipet:

Itt pedig láthatjuk Chrissy Teigent, ahogy a pocakjával büszkélkedik:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás