promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Megvan, hogy ki rendezi a Marvel Kapitány folytatását
Borítókép:  Marvel Kapitány szerepében Brie Larson / via empireonline.com
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Örülhetnek a Marvel-filmek rajongói, hiszen végre kiderült, hogy ki rendezi majd a Brie Larson főszereplésével érkező Marvel Kapitány 2-t.

2019-ben a Marvel követte a DC-t, és ők is megcsinálták az első női főszereplős filmjüket, a Marvel Kapitányt, amiben a gyönyörű Brie Larson alakította a hihetetlen erővel rendelkező karaktert, aki még Thanos orra alá is borsot tört. Az alkotás hatalmas siker lett, így nem volt kérdéses, hogy jön a folytatás, amihez a SlashFilm cikke alapján most meg is találták a rendezőt.

Sokan voltak versenyben, de végül a hamarosan érkező Kampókéz rendezője, Nia DaCosta fogja elkészíteni a Marvel Kapitány 2-t, ráadásul ő lesz az első színesbőrű nő, aki nagyköltségvetésű szuperhősös filmet fog rendezni a stúdiónak, így szinte történelmi pillanatról beszélhetünk.

Nagyon meg lehetnek elégedve vele Hollywoodban, ha csupán az IMDb-n 6.1-es értékeléssel rendelkező Little Woods, és a még be nem mutatott Kampókéz után harmadik komoly munkának egy hatalmas blockbustert bíztak rá, amit ráadásul milliók várnak világszerte epekedve. Úgy látszik, hogy Nia DaCosta szinte minden stílusban bizonyítani akar, és most elég nagy fába vágta a fejszéjét, de előlegezzük meg neki a bizalmat, hiszen október 15-én kerül mozikba a Kampókéz, és akkor mi is láthatjuk, hogy mit tud.

A Marvel Kapitány folytatása jelen állás szerint 2022. július 8-án lesz bemutatva, szóval még bőven van idejük dolgozni rajta.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás