promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Azonnali műsorváltozás lesz a TV2-n
Borítókép:  Népszava
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A TV2 azonnali műsorváltozást jelentett be, ami érinti a Masterchef VIP-t, a Hegyi doktort, A Piramist, és az Egyszer volt Budán Bödör Gáspárt is.

Az RTL Klub nemrég jelentette be, hogy augusztus elején elindítja őszi műsorendjét, melynek első produkciója A Konyhafőnök új évada. A TV2 aztán rögtön reagált a konkurens csatorna lépésére, és bejelentette, hogy náluk is augusztus 3-án startol el a Masterchef VIP 2. szezonja.

A TV2 akkor azt közölte, hogy a Hegyi doktor – Újra rendel lekerül a műsorról, és a Tények Plusz után adják le a gasztro reality adásait, amit A Piramis ismétlései fognak követni. Még el sem indult az új műsorrendjük, máris egy újabb változást jelentettek be, ami jelentősen érinteni fogja a hétköznapi műsorokat.

A SorozatWiki információi szerint a TV2 újra műsorra tűzi az Egyszer volt Budán Bödör Gáspár című sorozat első epizódját, de arról nincs információ, hogy a többi részt mikortól láthatják a nézők. A Bödör család pesti kalandjainak bevezetője augusztus 3-án, hétfőn 19.30-kor kerül adásba, amit 20.25-től követ a Masterchef VIP.

Augusztus 4-től aztán mégis folytatódik a Hegyi doktor – Újra rendel, szóval akik a hazai hírességek főzőcskézéseit szeretnék látni, kénytelen lesznek este fél 9 körül átkapcsolni a csatornára. Augusztus 4-től még később, 20.35-től lesz látható a Masterchef VIP. Stohl András műsora, A Piramis ismétlő adásai ennek értelmében még későbbre kerül, 22.25-re.

Hogy ez a műsorrend meddig fog fennmaradni, egyelőre nem tudni, de ismerve a TV2-t, hamarosan újabb variálásra kell számítani.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás