Keresés

Elérhetőségek

Központi e-mail cím
info [kukac] promotions.hu

Szerkesztőségi e-mail cím
szerk [kukac] promotions.hu

Ügyvezető
maxi@promotions.hu

Programok beküldése
programok@promotions.hu

Pesti balhé-kritika: egy sikerre ítélt minősíthetetlen film

Pesti balhé-kritika: egy sikerre ítélt minősíthetetlen film

Zene, Film & Kultúra

Pesti balhé-kritika: egy sikerre ítélt minősíthetetlen film

Zene, Film & Kultúra

Helmeczi Benjamin 08:08

Hivatalosan július 30-án kerül a mozikba az év legőrültebb vígjátéka, a Pesti balhé című film. Kritikánkban elmondjuk, hogy vajon tényleg olyan őrült és szerethető lett-e, mint amilyennek ígérkezett.

Az elmúlt években a magyar filmek kivívták maguknak az emberek bizalmát, egyre többen figyeltek fel a hazai alkotásokra, hiszen régen magunk mögött hagytuk már az ostoba vígjátékokat, és a 30-as, 40-es évek klasszikusainak értelmetlen, lebudított remakes korszakát. 2015 után egymás után jöttek a jobbnál jobb alkotások, amelyek nemcsak a szakma, de a közönség elismerését is egyaránt kiváltották.

A tavalyi év is bővelkedett a sikeres közönségfilmekben (Seveled, Drakulics elvtárs), a szépen megkomponált és technikailag pazarul megvalósított, elsőfilmes rendezők munkáiban (Szép csendben, Valan – Angyalok völgye), illetve a lehengerlő tévéfilmekben (Foglyok, Apró mesék). Csupán csak néhány példa a 2019-es év magyar filmjeiből, amelyek valamilyen formában sikeresek voltak.

Az idei évben eddig olyan hazai filmalkotások debütáltak a filmszínházakban, mint a Béres Csepp történetét feldolgozó A feltaláló, az Oscar-díjas Szabó István Zárójelentése, vagy Kollár István Alzheimer című dokumentumfilmje; de kétség sem fér hozzá, hogy mindenki az év legőrültebb vígjátékát, az év közönségfilmjének ígérkező Pesti balhét várta, amit néhány moziban már július 29-én is, de hivatalosan július 30-tól vetítenek.

Gyerekkorukban elválaszthatatlan haverok voltak. Csak kicsit rosszak: ártatlan kalandozásaik nyomában lángoló gyerektáborok és rémült pedagógusok maradtak. Azután felnőttek – de szerencsére nem komolyodtak meg.

Marcell (Mészáros Béla) kivételével, aki kőgazdag, de nem túl boldog mérnök lett, mind ugyanolyan gátlástalan, pihentagyú tréfacsinálók, mint voltak. És amikor a banda (Szabó Simon, Elek Ferenc, Petrik Andrea, Jászberényi Gábor, Inotay Ákos) egyik tagjának az az ötlete támad, hogy egy fura festményét társai James Bondot megszégyenítő ügyességgel lopják be az évszázad műkincs-árverésére, még a tőlük eltávolodott régi cimborát is sikerül rábeszélni az eszement bűntényre. De nincs tökéletes terv. Vagy hát: náluk biztos nincs. Egy profi bűnöző (Reviczky Gábor) bevonása után is csak káosz, kaland, küzdelem és sok béka marad. De ők épp az ilyen helyzeteket szeretik.

Őszintén szólva nagyon nehéz beszélnem erről a filmről. Úgy gondolom, hogy én egy olyan filmkritikus, filmes újságíró, firkász (valamelyik jó, osszátok be magatoknak – hogy Markos György szavaival éljek) lennék, aki mindig inkább a filmek értékeit, pozitív oldalait hangsúlyozza ki, míg a negatívumokat csak néhány szóban, vagy pár sorban említem meg. A Pesti balhé viszont szomorú, de egy olyan szinten értékelhetetlen filmalkotás lett, hogy komoly kihívást jelent akárcsak egyetlen egy pozitívumot is találni benne.

Mindvégig úgy reklámozták, mint egy, a Másnaposok szellemében készült, de hazai ízekkel és remek magyar színészekkel teli vígjátékot, ami a nyári moziszezon biztos befutójának ígérkezik. Lássuk, hogy ez mennyire jött be!

Rögtön azzal kezdeném, hogy ha a Másnaposok első része így sikerült volna, mint a Pesti balhé, akkor nemhogy trilógiává nem nőtte volna ki magát, de még a második etapja sem készült volna el. Lóth Balázs filmje ugyanis egyszer sem vicces vagy szerethető, mindvégig megmarad a szánalmas és szégyenteljes szintjén, ami természetesen nem a színészek hibája, hiszen ők mindent megtesznek, hogy tökéletesen hozzák a életidegen, idióta, üres karaktereket, és olümposzi magasságokba emeljék a szájukba adott, amatőr módon megírt dialógusokat.

Bár Mészáros Béla, Petrik Andrea, Szabó Simon, Elek Ferenc, és Inotay Ákos próbálják menteni a menthetőt, valójában egyik karaktert sem lehet megszeretni, hiszen hogy is lehetne komolyan venni egy olyan, hatéves gyerekek szintjén megrekedt, harmincas éveikben járó felnőtt brigádot, akik a Winnetou-regényeket meggyalázó módon indiánosdit játszanak, békaként beszélnek, vagy ellopnak egy urnát egy temetésről, amit aztán úgy dobálgatnak egymásnak az utcán, mint egy pöttyös gumilabdát.

Pedig a film egész jól indul, amikor még kisgyermekként láthatjuk a főszereplőket, de amint ugrunk az időben, máris leül a film, és onnantól padlószinten folytatja egészen a végéig. Ha mindenképpen ki kellene emeleni egy értékelhető figurát, az mindenképpen Reviczky Gábor lenne, de őt sem a karaktere, sokkal inkább önmaga miatt lehet szeretni.

A film nézése közben sokminden járt a fejemben: egyrészt eszembe jutott a Papírkutyák, ami egy hasonló kaliberű magyar film volt, de azt legalább valamilyen szinten szerethetővé és élvezhetővé tette a Mucsi Zoltán-Scherer Péter duó, a Pesti balhé esetében viszont teljes mértékben hiányzik a szórakoztatás és az élvezhetőség. A magam részéről sokkal szívesebben néztem volna a Mézga családot, aminek főcímdala többször felcsendül a filmben. Másrészt azon gondolkodtam, hogy vajon hány remek ötletből születhetett volna film abból a pénzből, amit a Nemzeti Filmintézet erre a förmedvényre adott. Lóth Balázs elmondása szerint olyan filmet akart csinálni, aminek van szíve, és nem blődli. Szemmel láthatóan ez nem sikerült neki, szóval, bár rendezőnek tartja magát, jobban tenné, ha inkább az operatőrködésnél és a vágásnál maradna.

Afelől nincs kétségem, hogy a Pesti balhé egy sikeres közönségfilm lesz, hiszen nincs is nagyon vetélytársa. A jelenlegi helyzetben nagyon kevés a friss film, így az emberek biztos tódulni fognak a Pesti balhéra, más kérdés, hogy közülük hányan fognak őszinte mosollyal távozni a moziból, de meg merem kockáztatni, hogy nem sokan.

Az év legőrültebb vígjátéka kivívta nálam az év legszánalmasabb filmje címet;

mindazt, amit a magyar filmek az utóbbi években elértek, a Pesti balhé most durván szembeköpte, és hála neki a hazai filmek minőségét szimbolizáló, stablian magas szinten tartott skála jelentősen visszazuhant.

Őszintén szólva a Valami Amerika 3. része óta nem láttam ilyen minősíthetetlen magyar filmet, és most, hogy megnéztem a sajtóvetítésen, örülök, hogy nem adtam ki rá pénzt, mert az én szememben még az akciós mozijegy árát sem éri meg. Röviden, és egy kicsit utalva ezzel a film bizonyos részeire:

A Pesti balhé mélyen a béka segge alatt van.

Borítókép: InterCom