Kvíz-kritika: a Legyen Ön is milliomos legnagyobb csalása

A Legyen Ön is milliomos nemcsak a briteknél lett rögtön a televíziónézők kedvence. Nem is csoda, hiszen meglepő újdonságokat tartalmazott az addigi kvízshow-khoz képest. Csak egy játékos játszik egyszerre, és a hangsúly nem a gyorsaságon, hanem a feszültségen van. Nincs határidő a kérdések megválaszolására, és miután a játékvezető feltette a kérdést, a játékosok eldönthetik, hogy meg akarják-e válaszolni azt.

Hasonló népszerűséggel hódította meg a magyar közönséget is az RTL Klubon, hosszú évekig Vágó István vezetésével sugárzott, az eredeti, brit vetélkedő magyarosított változata, amit nálunk is az egész család folyamatosan nézett, sőt, azon kevesek közé tartozom, akik, mivel az egyik közeli rokonom bekerült a játékba, élőben láthattak egy adásfelvételt, és rövid ideig magam is ülhettem abban a bizonyos székben.

Érthető tehát, miért csillant fel a szemem, mikor megláttam, hogy az HBO-ra érkezik az a háromrészes minisorozat, ami a brit Legyen Ön is milliomos legnagyobb családi botrányát dolgozza fel. Charles Ingram története a világ minden tájára eljutott, hiszen ő volt az első, aki megnyerte az 1 millió fontos főnyereményt, de rögtön utána felmerült annak a gyanúja, hogy csalással sikerült végigmennie mind a 15 kérdésen. Az adásfelvételen ugyanis mindig köhögött valaki, mikor Ingram éppen a helyes választ ejtette ki a száján.

Csak fokozta a kíváncsiságomat, hogy a sorozatot éppen az az ITV készítette el, akik magát a műsort is megalkották. Ezek után nézzük, hogy sikerült a Kvíz című minisorozat.

Magát az alapsztorit a 2015-ben megjelent Rossz műsor: A kvíz, a köhögés, a milliomos őrnagy című regény szolgáltatta, ami először pendítette meg annak a lehetőségét, hogy mi van akkor, ha az Ingram házaspár ártatlan, és nem történt csalás. Később aztán James Graham írt ebből egy színdarabot, majd ebből írta meg aztán a minisorozatot, ami az ITV kérésére mindkét oldalról bemutatja a történéseket.

A sorozat egy teljesen barátságos, bármikor fogyasztható játékidővel rendelkezik: mindössze háromszor 45 perc, szóval nem sokkal hosszabb, mint egy átlagos terjedelmű film, így estére abszolút tökéletes választás. De természetesen nem csak emiatt.

Ugyanis hazudnék, ha azt mondanám, hogy a Kvíz nem egy emlékezetes darab. Mi több, utána még nagyon sokáig ott marad az agyunkban, és gondolkozunk azon, hogy

mit is láttunk, melyik oldalra álljak, most tényleg csalás történt, vagy csak a véletlenek összejátéka volt? De ha tényleg csaltak, miért nem kaptak komolyabb büntetést, és ha ártatlanok voltak, miért ítélték el őket?

Az volna a szép, ha a sorozat semmilyen, a legburkoltabb formában se lőné le a poént már rögtön az elején, de mégis ez történik, így nem árul zsákbamacskát. Természetesen azt nem fogom elárulni, hogy melyik oldalra kacsintgat, aki megnézi, mindenki maga döntse el, hogy melyik oldalnak, melyik érveléseknek hisz. De az biztos, hogy lesznek néhányan, akik a sorozat megtekintése után rögtön az eredeti felvételre fognak rákeresni a YouTube-on. Tudom, mert én is így voltam vele.

A színészi alakításokra egyáltalán nincs okunk panaszkodni. Mindenképpen kiemelkedik a gárdából a Charles Ingram-et alakító Matthew Macfadyen (Büszkeség és balítélet, Anna Karenina), aki fantasztikusan hozza az egyszerű, balfácán katona karakterét, de mégsem ő volt a személyes kedvencem. Sokáig Michael Sheen vitte nálam a showt, aki kisujjból nyomta a brit Vágó Istvánt, azaz Chris Tarrant-et, majd miután az utolsó felvonásban, a tárgyalási jeleneteknél színre lépett a védőügyvédet, Sonia Woodley-t alakító Helen McCrory, na ott lettem libabőrös. Ő volt az, aki még úgy is képes volt elbizonytalanítani, hogy a szemem előtt lebegtek a sorozat első néhány percében látottak.

Sajnos azonban vannak negatívumok is. Bármilyen szimpatikus is a háromszor 45 perces játékidő, ezt nem tudta megfelelő arányokban kihasználni a sorozat. Az első epizód után komolyan elgondolkodtam azon, vajon megéri-e tovább néznem, mert annyira sokmindent akartak belezsúfolni, hogy emiatt kapkodóssá, vázlatpontossá vált az egész. Arról nem beszélve, hogy néhány történetszál és történetelem olyan feleslegesen sok időt kapott, hogy azokat az értékes perceket sokkal szívesebben adtam volna át a tárgyalási jeleneteknek, mert a rendelkezésre álló játékidő szűke miatt az is túl sietősre sikeredett.

A rossz időzítés, a feleslegesen elnyújtott szálak, és a "nem látványosan, de rögtön ellőttük a poént" húzást leszámítva azonban a Kvíz egy, ha nem a legkiemelkedőbb, de mindenképpen emlékezetes minisorozat, ami azért mégis otthagyja a nézőnek a kérdést, amit Michael Sheen tesz fel mindannyiunknak, hogy

„Mi a válasz ezek után?”

A Kvíz ugyan nem a legjobban sikerült darab a témában, hiszen a Gettómilliomos ennél magasabb szinten mozog, de így sem esik át még a "nem rossz" kategórába sem. Akik annak idején szerették a Legyen Ön is milliomost, kíváncsiak rá, honnan indult ez a népszerű vetélkedő, és egy kis nosztalgiára vágynak, azoknak bátran tudom ajánlani, mert összességében biztos vagyok benne, hogy ahogy én, mások is ugyanúgy élvezni fogják, utána pedig egy darabig elmélkedni fognak a látottakon, és megpróbálnak fényt deríteni erre a mai napig megfejtetlen rejtélyre.