Keresés

Elérhetőségek

Központi e-mail cím
info [kukac] promotions.hu

Szerkesztőségi e-mail cím
szerk [kukac] promotions.hu

Ügyvezető
maxi@promotions.hu

Programok beküldése
programok@promotions.hu

Teljes titoktartás-kritika: mindenki gyanús, és mégsem

Teljes titoktartás-kritika: mindenki gyanús, és mégsem

Zene, Film & Kultúra

Teljes titoktartás-kritika: mindenki gyanús, és mégsem

Zene, Film & Kultúra

Helmeczi Benjamin - 2020.07.14. 19:33

A Teljes titoktartás ékes példája azoknak a filmeknek, amelyek az előzetesük alapján jónak ígérkeznek, majd a moziban ülve rájössz, hogy az alapötleten kívül jóformán semmi pozitívumot nem tudsz kiemelni belőlük. Spoilermentes kritika.

Éppen egy hete mentem el a Medvevilág Szicíliában sajtóvetítésére, amit ugyancsak a Mozinet forgalmaz itthon, ám a film előtt még levetítettek néhány előzetest, köztük a Teljes titoktartásét is. Már akkor tudtam, hogy ez a film engem érdekel, és látnom kell: egyrészt nagyon tetszett az alapkoncepciója, másrészt mindig ki vagyok éhezve egy jó, fordulatos, csavaros krimire, vagy jelen esetben thrillerre, ami alaposan megdolgozza az agytekervényeimet, és szövevényes történetével le tud nyűgözni.

Ezekkel az elvásárokkal ültem be Régis Roinsard filmjére, és bár az első harmadában még le tudta kötni a figyelmemet, utána már meg sem rezzentem egy-egy meglepő, de többségében kiszámítható és felesleges fordulatnál.

A történet szerint egy bestseller trilógia befejező kötetének nemzetközi fordítása a lehető legnagyobb titoktartás mellett készül, hogy a legtöbb nyelven egyidőben jelenhessen meg. Kilenc fordító luxusbunkerbe zárva dolgozik rajta, amikor váratlanul valaki online kiszivárogtatja a kötet első oldalait. A hacker ezt csupán ízelítőnek szánta: jelentős pénzösszeget szeretne, vagy még a hivatalos megjelenés előtt feltölti az egész könyvet. A szivárogtató csak a fordítók közül kerülhet ki, és a kiadó semmilyen eszköztől sem riad vissza, hogy leleplezze őt.

A Teljes titoktartás alapkoncepciója még mindig fantasztikus, és alaposan felcsigázza az embert, aztán ahogy elkezdődik a film, és haladunk a cselekményben, rájön, hogy hiába van sztárokkal telepakolva, gondolok itt konkrétan Lambert Wilson-ra (Mátrix-folytatások), Olga Kurylenko-ra (Sztálin halála, A Quantum csendje) és Riccardo Scamarcio-ra (Silvio és a többiek, John Wick: 2. felvonás), ha a köréjük írt sztori elég sok kívánnivalót hagy maga után.

Félreértés ne essék, nem a színészi alakításokkal van a baj, a Teljes titoktartás legnagyobb problémája, hogy úgy akarja megidézni a klasszikus bűnügyi történeteket, hogy megfeledkezik annak szabályairól, mint például arról, hogy ha azt akarod, hogy a néző találja ki idő előtt, hogy ki a gyilkos, vagy ki a tettes, akkor igyekezz minél több embert gyanúba keverni. Természetesen lesz, akit meg tud majd téveszteni a film, jobban mondva hagyja magát az orránál fogva vezetni, de aki látott már életében igazi, klasszikus krimit, azt egyáltalán nem fogja meglepni a végkifejlet, talán csak az egyik része.

De sajnos az a baj, hogy a forgatókönyvírók, akik között ott volt maga a rendező is, elfeledkezett arról, hogy nem elég, ha csak rövid ideig foglalkozunk, és megszólaltatunk néhányat a kilenc fordító közül, gyanúba is kell keverni legalább az egyiküket, hogy elterelje a figyelmet a valódi tettesről. Persze nem is akarja sokáig titokban tartani a mumus kilétét, a film közepén lerántja a leplet róla, és onnantól kezdve már csak a magyarázkodás, és a kirakós darabkáinak helyreigazítása zajlik; kivéve az utolsó negyed órát, amikor beüt a nagy csavar, amire már fentebb is utaltam.

A Teljes titoktartás pozitívuma egyértelműen az alapkoncepciója, ami így 105 percben kibontva elég vérszegény. Thrillernek nem elég feszült, kriminek elég bugyuta, nem tudja fenntartani az érdeklődést, többször ellaposodik, és azután már hiába jön egy csavar, az ember, ha nem is sejtette előre, nem fog hátast dobni tőle.

A Teljes titoktartás július 23-án kerül a hazai mozikba.

Borítókép: IMDb