A Greyhound csatahajó-kritika: Tom Hanks halálos torpedójátéka a nácikkal

Gyakorlatilag azóta feszült izgatottsággal vártam A Greyhound csatahajót, mióta márciusban felkerült a YouTube-ra az előzetese. Már maga a tudat, hogy egy II. világháborús filmről van szó, önmagában elegendő volt ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődésemet, de fokozta bennem a várakozást, hogy az egyik kedvenc színészem, Tom Hanks a főszereplője, mi több, a forgatókönyvírója is.

Éppen ezért szíven ütött a hír, hogy a jelenlegi helyzet miatt végül nem kerül mozikba, helyette az Apple TV Plus-on fog debütálni. Július 10-én fel is került a film a legtöbb online filmmegtekintő-, és torrentoldalra, ráadásul rögtön magyar felirattal. Hétvégén meg is néztem, és bár őszintén sajnálom, hogy ezt a nagyvászonért kiáltó háborús filmet nem moziban láthattam, még a TV-n nézve sem nyújtott kisebb élményt.

Az Atlanti-óceánnál nem volt véresebb csatatér. A II. világháború idején német tengeralattjárók tizedelték az utasszállítókat és a segítségükre siető hadihajókat. Krause kapitány (Tom Hanks) azonban nem ijed meg, de fél. Félti a rábízott flottát, amelynek a biztonságáért felel. 1942-ben, röviddel az Egyesült Államok hadba lépése után a kapitány első háborús feladatára indul: egy 37 hajóból álló konvojt kell átvezetnie a kegyetlen háború legkegyetlenebb hadszínterén. Ráadásul a németek nem az egyetlen ellenség: az időjárás, a tengerészek közötti ellentétek és a kapitányt gyötrő kétségek is mind kétségessé teszik, hogy sikerül-e végrehajtaniuk a feladatot. Pedig itt csak két lehetőség van: siker vagy halál.

A Greyhound csatahajó egy rendkívül látványos, pörgős, és akciódús háborús film. A C. S. Forester 1955-ben kiadott The Good Shepherd című regénye nyomán készült alkotást az USS Kidd nevű hadihajón forgatták, ezt leszámítva minden más körülötte mű, de nem gagyi. Sőt, egészen elképesztő látványvilága van ahhoz képest, hogy alig több, mint 50 millió dollárból készült, ami hollywoodi viszonylatban nézve alacsony költségvetésnek számít, főleg egy háborús filmnél.

A történet roppant egyszerű: a szövetséges szállítóhajóknak légi támogatás nélkül, épségben át kell kelniük a Sötét Verem néven emlegetett szakaszon az Atlanti-óceánon, amelyeknek védelmét az a néhány kísérőhajó biztosítja, melynek vezetője a Greyhound.

A film 50 órát ölel fel, és nem fecsérli a drága játékidőt felesleges párbeszédekre, vagy elmélkedésekre a háború értelméről, az első percekben máris megjelennek a náci tengeralattjárók, és azonnal beindul a tömény, másfél órán át tartó, halálos torpedójáték, ami egy másodpercre sem ül le. Maga a film dialógusai egyáltalán nincsenek túlbonyolítva, javarészt hajóirányítási számokból és parancsszavakból áll, de emiatt egyáltalán nem lesz unalmas, sem monoton, mert a rendezés, a vágás, a látvány, és nem utolsó sorban a zseniálisan megkomponált zenei aláfestés együttesen egy olyan brutálisan erős adrenalinfröccsöt eredményez, amihez foghatót rég nem kaptam már.

Egy pillanatra sem hagyjuk el a Greyhound fedélzetét, sőt, Tom Hanks karakterét sem – gyakorlatilag végig őt követjük, azt látjuk, amit ő lát, azt halljuk, amit ő hall. Számomra külön pozitívum, hiszen imádom az olyan háborús filmeket, amiben a nácik úgymond „arctalan szörnyekként” vannak ábrázolva, vagyis nem látjuk őket. Itt is csak a fel-felbukkanó U-bootokat látjuk, mint a kiszolgáltatott birkanyájra vadászó éhes farkasfalkát, akik alig várják, hogy éles fogaikat belemárthassák az áldozatuk húsába. Ezért lesz igazán izgalmas, és feszültségteljes A Greyhound csatahajó, hiszen a nézőt ugyanaz a félsz foghatja el, mint a legénységet.

Ha nagyon szőrszálhasogató akarnék lenni, fel tudnék hozni negatívumot, mégpedig a karakterek hiányát. Sokakat már Christopher Nolan Dunkirk című filmjében is zavart, hogy nem ismertük meg a karaktereket, semmit sem tudtunk meg róluk. Akik így vélekedtek a Dunkirkről, azok biztos még jobban fogják utálni A Greyhound csatahajót. Itt sem ismerjük meg a katonákat, még a főszereplő kapitányról sem tudunk meg igazából semmit, de engem ez egyáltalán nem zavart. Aki mély karakterdrámát akar látni, az ne ezt a filmet válassza.

Számomra A Greyhound csatahajó azt adta, amit vártam. Sőt, még többet is. Bár a CGI-minősége egyes jeleneteken úgy fest, mint egy középszerű videojátékban, de többségében jól működik, csakúgy, mint az egész film. A rövid, mindössze másfél órás játékidő telis-tele van akcióval, látvánnyal, izgalommal, és feszültséggel, és bár a főszereplőről sem tudunk meg semmit, ennek ellenére Tom Hanks természetesen ebben a szerepben is fantasztikus.