promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Összefogott Sam Mendes és a Netflix
Borítókép:  Deadline
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Sam Mendes a Netflixszel karöltve pénzalapot hozott létre a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került színházi dolgozók támogatására.

A streamingóriás 500 ezer fonttal (csaknem 200 millió forinttal) indította el a kezdeményezést, amelyre személyenként legfeljebb ezer fontig (390 ezer forintig) lehet pályázni. Azok kérhetik a támogatást, akik 2019 januárja és 2020. március 31. között brit színháznál dolgoztak.

„Az alappal azokat akarják segíteni, akik nem kapnak támogatást a brit kormány járvánnyal kapcsolatos pénzügyi segélyprogramjában”

– írja a Deadline.

A brit színházak március 16. óta zárva tartanak a koronavírus-járvány miatt. Bár az ország lassacskán elkezdi lazítani a karanténszabályokat, a színházak újraindulása még mindig bizonytalan.

Sam Mendes (1917, Skyfall, Amerikai szépség) júniusban a Financial Timesban publikált egy véleménycikket, amelyben a jelenlegi helyzetet a második világháború kitörése óta a brit kulturális élet legnagyobb próbatételeként értékelte, és segítséget kért a streamingszolgáltatóktól. A felhívásra egyelőre a Netflix válaszolt.

A létrehozott alapban a további adományokat is fogadják.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás