promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kiderült, mikor és milyen filmekkel nyitnak a Cinema City mozik
Borítókép:  Cinema City
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Több mint 100 napos várakozás után, július 2-án a magyar filmek hónapjával nyitnak újra a Cinema City mozik.

A veszélyhelyzet eltörlésével már több hazai mozi is megnyitotta kapuit a június 15-i héten, többek között a budapesti Sugár mozi, ami rögtön egy Moziünneppel, és pezsgővel várta a látogatókat.

A Cinema City mozijaival kapcsolatban Buda Andrea, a Cinema City mozihálózat Marketing és PR igazgatója nemrég azt nyilatkozta, hogy várhatóan július elején nyithatnak ki, amit nemrég a mozihálózat közösségi oldalain hivatalosan is megerősítettek.

Több mint 100 napos várakozás után, július 2-án újra megnyitnak a hazai Cinema Cityk, mégpedig a magyar filmek hónapjával; ez azt jelenti, hogy a mozi programjában kiemelt szerepet kapnak a magyar filmek, többek között az Oscar-díjas Szabó István új filmje, a Zárójelentés, az év leghazudozósabb vígjátéka, a Seveled, illetve a Vad erdők, vad bércek - A fantom nyomában című természetfilm is.

Emellett visszakerül a márciusi filmkínálat, így újra vetítésre kerül a Bad Boys - Mindörökké rosszfiúk, a Dolittle, a Bloodshot, A sötét vizeken, és az Úriemberek. Újdonsgáként pedig érkezik Jessica Chastain főszereplésével az AVA vagy a Juliette Binoche nevével fémjelzett Hogyan legyél jó feleség? francia vígjáték is.

Mint azt a tájékozatásukban is írták, az első hét részletes programja június 26., péntek délutántól érhető el majd el a www.cinemacity.hu weboldalon. Emellett ismertették a biztonságos mozizással kapcsolatos tudnivalókat:

  • Továbbra is kiemelten kezeljük a Ti és a munkatársaink biztonságát és egészségét, ezért az első hetekben az alábbiakra számíthattok:
  • a jegyrendszer az egyes tranzakciók között automatikusan kihagy majd egy helyet,
  • minden munkatársunk maszkban szolgál ki Titeket,
  • folytatjuk a közösségi terek, így a lobbyk, mosdók, termek rendszeres takarítását, fertőtlenítését és a mozik területére kézfertőtlenítőt helyezünk ki,
  • a Cinema City Aréna VIP-ban az önkiszolgálás helyett munkatársaink szolgálják majd fel Nektek a már megszokott ételkínálatot.

A moziba kerülő filmek közül néhányról mi is írtunk kritikát vagy ajánlót, melyeket alább olvashattok el, ezzel is talán tudunk segíteni abban, hogy melyik filmekre érdemes jegyet váltani.

Bad Boys 3-kritika: messze van még a tolószék

Dolittle-kritika: Ilyen állatságot!

Úriemberek: régi-új gengszterfilm a Blöff rendezőjétől

Bloodshot: Diesel meghajtású szuperkatona

Sötét vizeken-kritika: Le a teflonnal!

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás