promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Film készül a Motörhead elhunyt énekeséről, Lemmy Kilmisterről
Borítókép:  Lemmy Kilmister / Jason Merritt / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A legendás Motörhead frontembere is megkapja saját életrajzi filmjét, és szerencsére megnyugodhatunk, hiszen nagyon jó kezekben lesz a projekt.

A Queen és Freddie Mercury életéről szóló Bohém rapszódia akkora siker volt 2018-ban, hogy megnyitotta Hollywoodban a zenés életrajzi filmek előtt a kaput, így jött a Rocketman Elton John zenéivel, a Mötley Crüe: Mocskos rock 'n' roll, és jelenleg is ezerrel dolgoznak a David Bowie, Elvis Presley, Michael Jackson, illetve Whitney Houston életét feldolgozó alkotásokon.

A következő zenészlegenda, akiről filmet csinálnak, az a Motörhead 2015-ben elhunyt frontembere, Lemmy Kilmister lesz.

A MovieWeb írja, hogy a rák áldozatául esett rocker kalandos fiatal éveit fogja főleg feldolgozni a jelenleg Lemmy címmel rendelkező alkotás, amit az a Greg Olliver fog rendezni Medeni Griffiths forgatókönyve alapján, aki az azonos című 2010-es dokumentumfilmet is készítette a sztárról. Elég jól ismerte a Motörhead énekesét, ezért bízhatunk benne, hogy valós, és méltó képet fog festeni róla.

„Minden, amit Lemmyről hallottál, az valószínűleg igaz... de nem azért, mert felvette a rock 'n' roll kliséket, hanem azért, mert ő alkotta őket”

– mesélte a rock mesteréről a rendező, aki már 2013 óta dolgozik ezen az életrajzi filmen, ami hamarosan valósággá válhat, bár még nem derült róla ki sok információ.

Lemmy Kilmister amúgy régebben Jimi Hendrix roadie-ja is volt, szóval biztos, hogy akad pár emlékezetes történet róla. Ráadásul a készítő azt is elárulta, hogy a Motörhead alapítója a kőkemény rocker külső mögött egy ellenállhatatlan, komplikált, bátor ember volt, aki sosem adta fel, és mindig olyan zenét játszott, ami boldoggá tette őt.

Még nem tudni, hogy ki fogja alakítani az ikonikus zenészt, de az biztos, hogy ehhez hasonló remek számokra számíthatunk a következő években érkező filmben:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás