promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Michael Jacksonról is készítenek egy életrajzi filmet
Borítókép:  ANNA ZIEMINSKI / AFP
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Bohém rapszódia producere erre is lecsapott.

Graham King az egyik legjobb vállalkozásba fogott bele, amikor úgy döntött, hogy csináljanak egy mozit Freddie Mercuryról és a Queen-ről. A producer 52 millióból hozta ki az alkotást, ami végül 903 millió dollárt termelt, ezzel új ajtókat nyitva a műfaj előtt. Érkezett is az Elton John-film, a Rocketman, ami nem tudott olyan elsöprő sikert aratni, mint a Bohém rapszódia, de nem is bukott meg. Amúgy ehhez Kingnek nem volt köze, és korhatáros is volt.

A producer nemrég jelentette be, hogy érkezni fog egy film a hetvenes évek egyik sztárzenekaráról, a Bee Gees-ről. A popegyüttest három fivér, Barry Gibb, Robin Gibb és Maurice Gibb alapította. Hét Grammy-díjjal, ezen kívül nyolc Grammy-díj jelöléssel rendelkeztek. Megkapták az életműdíjat, tagjai lettek a Rock and Roll Hall of Fame-nek és világszerte 200 millió lemezt tudtak eladni. Ha King úgy látja, hogy van a filmben és a csapat történetében lehetőség, akkor az valószínűleg úgy is van.

 

Azonban a Bee Gees után ismét egy merész próbálkozás jöhet tőle, méghozzá azért, mert a következő filmje központi karakterének Michael Jacksont szánja. Érdekes vállalkozás, mivel az énekes körül pont ismét áll a botrány a pedofil vádak miatt. Ezt a Leaving Neverland című HBO-s dokumentumfilm kavarta fel. Az alkotás főszereplői Wade Robson és Jimmy Safechuck, akik 7 és 10 évesek voltak, amikor a zenészlegenda a bizalmukba férkőzött, és szexuálisan zaklatni kezdte őket.

Az alkotást a többség zseniálisnak tartja, míg a Jackson rajongók a kukában szeretnék látni az egészet, mivel szerintük csak besározásról van szó. Jackson örökösei 100 millió dolláros pert indítottak a film készítői ellen.

 

A család amúgy az áldását adta a King féle változatra, ami így úgy néz ki, hogy nem akarja érinteni a pedofil vádakat. Bár valamilyen szinten muszáj lesz, mert ez az ügy is Jackson életének a része volt, akár bűnös, akár ártatlan. Hivatalosan amúgy sosem ítélték el.

Szóval a Bohém Rapszódia producere megvásárolta a jogokat a filmhez, felhasználhatja a dalokat is, szóval teljesen zöld a lámpa, hogy bepillanthassunk a kulisszák mögé.

A forgatókönyvet az Aviátort is jegyző John Logan írja, és azt ígérik, hogy nem akarják a sarokba dobni Jackson rossz énjét. Megpróbálják bemutatni, ami valójában volt: egy fura és különc énekes.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás