promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A film, amit több országban is betiltottak, de mindenki imádja
Borítókép:  IMDb
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Hihetetlen, de már több mint 40 éve mutatták be minden idők egyik, ha nem a legjobb szatíráját, a Brian életét, amit annak idején több országban is betiltottak, és elég sok embernél kiverte a biztosítékot, mégis az egész világon ismerik, és imádják.

A Monthy Python csoport tagjai ezúttal visszavisznek minket a bibliai időkbe. Júdeában vagyunk, ott és akkor, amikor Jézus született. Vele szinte egy időben és egészen a közelében megszületik egy másik gyermek is, Brian, akiről a napkeleti bölcsek tévedésből azt hiszik, hogy ő a megváltó. Brian élete ettől a perctől kezdve tévedések és félreértések sorozata.

A Brian élete annak idején óriási port kavart, sokan szentségtörőnek és istenkáromlónak tartják a mai napig. Persze Mel Gibson Passióját is antiszemitának és túlságosan brutálisnak titulálták, pedig csak őszinte és korhű volt.

Tény, hogy a Brian életében a Monty Python társulat nyíltan űz gúnyt az ember hülyeségből, a korlátoltságból és a befolyásoltságból, de pontosan ezért egy időtálló mintafilm, mert a mai társadalomra is abszolút ráhúzható.

A filmben a társulat minden tagja több szerepben is látható, de egy rövid időre feltűnik benne Spike Milligan komikus színész, és George Harrison, a The Beatles szólógitárosa is. Érdekesség, hogy a zenész nélkül nem is jöhetett volna létre ez a film, hiszen ő adta rá a pénzt. Ezzel kapcsolatban, és még több érdekességről bővebben olvashattok korábbi írásunkban, ami a film 40 éves évfordulójának alkalmából készült.

Hosszasan lehetne írni a Brian életéről, de röviden összefoglalva: egyszerűen zseniális. Mindenkinek ajánlom, aki még esetleg nem látta volna, de azoknak is, akiknek már a könyökén jönnek ki az ismert sorok (például: „Mi a neved zsidó?”), mert ezt a fimet nem lehet elégszer látni.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás