promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ez az a film, amit még Amerikában sem tiltanának be
Borítókép:  IMDb
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Az Életrevalók című francia vígjáték egy olyan film, amit mindenkinek látnia kell, és ami még Amerikában sem verné ki most a biztosítékot.

Az ejtőernyős baleset után tolószékbe kerülő gazdag arisztokrata, Philippe (François Cluzet) felfogadja otthoni segítőnek a külvárosi gettóból jött Driss-t (Omar Sy). Azt az embert, aki most szabadult a börtönből, és talán a legkevésbé alkalmas a feladatra. Két világ találkozik és ismeri meg egymást, és az őrült, vicces és meghatározó közös élmények nyomán kapcsolatukból meglepetésszerűen barátság lesz, amely szinte érinthetetlenné teszi őket a külvilág számára.

Aki eddig nem látta az Életrevalókat, az minél hamarabb pótolja be, mert nemcsak az elmúlt évek egyik legnagyobb francia filmsikere, de egy olyan megkerülhetetlen alkotás, ami egy afroamerikai, nyomorúságos körülmények között élő férfi, és egy mozgássérült, gazdag, francia arisztokrata igaz barátságát mutatja be.

A történet alapja nem fikció, hiszen megtörtént eseményeken alapszik, amiről egy dokumentumfilm is készült 2004-ben, erre figyeltek fel az Életrevalók rendezői, Olivier Nakache és Éric Toledano. Így született az Omar Sy és François Cluzet főszereplésével készült dráma-vígjáték, ami 2011-ben kulturális jelenséggé vált Franciaországban.

Vigyázat, nem szabad összetéveszteni a 2019-es Életimádókkal, ami az Életrevalók silányabb, lelketlenebb amerikai verziója, ebben Bryan Cranston és Kevin Hart játsszák a főszerepeket. Ennek megtekintése csak akkor ajánlott, ha valakit nagyon furdal a kíváncsiság, hogy a tengerentúlon mit hoztak ki ebből a szívhez szóló történetből.

Az Életrevalók egy kedves film, amiben Cluzet és Sy is kiemelkedőt alakít, de fantasztikusan működik kettejük között a kémia is. Komoly szerepet kapnak benne nemcsak a vígjátéki, de a drámai elemek is, amik tökéketes egyensúlyban vannak egymással.

Eddig nem ajánlottunk francia filmeket, de ha csak egyet kellene kiemelni, akkor biztos, hogy ezt választanám. Az Életrevalók egy kivételes film egy igaz barátságról, ami biztos nem jutna az Elfújta a szél sorsára, vagyis nem kellene eltüntetni az HBO Max kínálatából az amerikai tüntetések miatt.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás