promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A NASA igazgatójaként száll szembe a katasztrófával Halle Berry
Borítókép:  Halle Berry a John Wick: 3. felvonás – Parabellum című akciófilm bemutatóján. Forrás: AFP.
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Halle Berry is játszik Roland Emmerich Moonfall című új űrkatasztrófa-filmjében.

Az Oscar-díjas színésznő egy volt űrhajóst alakít, aki a NASA igazgatójaként száll szembe a katasztrófával, amit az okoz, hogy a Hold letér a földkörüli pályájáról. A film másik főszerepét Josh Gad játssza: azt a zseniális tudóst személyesíti meg, aki a katasztrófára figyelmeztet.

Emmerich ősszel kezdi a forgatást Montrealban. A forgatókönyvet a 2012 című filmjét is jegyző Harald Kloserrel írja, és Spenser Cohen is segít nekik, aki korábban a Kihalás című sci-fin is dolgozott.

A Lionsgate stúdió 2021-ben akarja bemutatni a filmet a mozikban, ha a koronavírus-járvány nem szól közbe – írta a Variety.com.

Emmerich legutóbb vetített második világháborús drámája, a Midway világszerte 141 millió dolláros (45 milliárd forintos) jegybevételt hozott. A produkció így pénzügyileg nem volt sikeres, mivel százmilliós költségvetésből forgatták.

A rendező korábban számos nagysikerű akciófilmet és sci-fit készített, köztük A függetlenség napja, a Holnapután és Az elnök végveszélyben című produkciókat.

Berryt legutóbb a John Wick: 3. felvonás – Parabellum című akciófilmben láthatta a közönség. A színésznő a közelmúltban fejezte be első rendezését, a Bruised című sportdrámát, amelyben a főszerepet is eljátszotta – olvasható a távirati iroda összefoglalójában.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás