Űrgolyhók-ajánló: a Schwarz legyen Veled!

„Én vagyok az apád unokaöccsének az unokabátyjának a régi szobatársa.”

Ez csupán egyetlen kiragadott idézet az Űrgolyhók megszámlálhatatlan zseniális poénja és beszólása közül. Annak idején, mikor 1987-ben bemutatták a filmet, vegyes kritikai fogadtatásban részesült, de George Lucas elismerően nyilatkozott róla. Igaz, a Star Wars csapatának is köze volt a film sikeréhez, ugyanis Brooks közel 5 millió dollárt fizetett nekik azért, hogy végezzék el az utómunkákat.

Mel Brooks filmjeit sokan nem szeretik, és én sem vagyok minden alkotásáért, de az Űrgolyhók az abszolút kedvencem, amit bármikor szívesen veszek le a polcról, és ugyanúgy könnyesre nevetem magam rajta a 620-dik megtekintésénél is.

A történetben az Űrgolyhók Lord Helmet vezetésével elrabolják Druidia bolygó királyának lányát, Vespa hercegnőt, hogy vele tudják megzsarolni az apját, és kicsalják tőle a bolygó levegőpajzsának zárókombinációját, hogy elszívhassák tőlük az összes levegőt. A király megbízza Lone Starr-t és hűséges társát, Morzsát, hogy szabadítsák ki a hercegnőt az Űrgolyhók fogságából.

Megvalósításában nem áll távol a Star Wars-tól, ugyanazokat a technikai megoldásokat, és filmes trükköket fedezhetjük fel benne, éppen ezért mondhatjuk, hogy amellett, hogy egy paródiafilmről van szó, teljes tisztelettel nyúl a Csillagok háborújához, és egyáltalán nem akarja gátlástalan módon hasbaszúrni Lucas-t és az univerzumát.

Az Űrgolyhókat tulajdonképpen mindenkinek tudom ajánlani, mert egy remek paródiafilm, de jó, ha az ember tisztában van a 70-es, 80-as évek alkotásaival, és egy minimális irodalmi alaptudás is szükséges ahhoz, hogy minden poén üssön.