promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Miért A Birodalom visszavág a „legrosszabb Star Wars-film”?
Borítókép:  Wallpaper Abbys
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

1980. május 21-én, vagyis lassan kerek 40 éve mutatták be a Star Wars 5. részét, A Birodalom visszavágot, ami nagyon sok ember szerint, és a személyes véleményem szerint is az eddigi legzseniálisabb film, ami a Csillagok háborúja univerzumán belül készült. A négyévtizedes évforduló, valamint a Nemzetközi Star Wars-nap alkalmából összegyűjtöttem néhány érdekességet, amit talán még nem tudtál róla.

1. Az 1977-ben bemutatott Csillagok háborúja-film jelentős anyagi sikert hozott, emellett forradalmasította a filmipart és óriási visszhangja is lett, ezért George Lucas megragadta az alkalmat, és függetlenítette magát Hollywood-tól. A Birodalom visszavág-ot így banki kölcsönökből, és az első filmből származó profitból kellett megvalósítania. Azonban a Birodalom költségei folyamatosan nőttek, így Lucas-nak egyre több kölcsönt kellett felvennie. Egy idő után a bank nem volt hajlandó többet adni neki, mert nem érezték biztonságban a pénzüket. Ekkor érkezett el a pillanat, hogy Lucas elment a FOX-hoz könyörögni, de ahhoz ragaszkodott, hogy megtarthassa a film jogait. Végül a FOX elnöke ebbe belement, és pont emiatt kellett később lemondania, ugyanis a részvényesek szerint túl kedvező alkut kötött.

2. George Lucas csak executive producerként akart részt venni A Birodalom visszavág-ban, mivel túlságosan lekötötte az idejét más filmjeinek produkciója, a vizuális effektekkel foglalkozó cégének irányítása, valamint a pénzügyek felügyelete, ezért régi egyetemi professzorának, Irvin Kershner-nek ajánlotta fel a rendezői széket, aki először nemet mondott, mert szerinte az első Csillagok háborúja sikerét nem lehetett volna überelni. Végül az ügynöke győzte meg arról, hogy vállalja el a rendezést. Ez a közismertebb verziója a történetnek, de a Star Wars Blu-ray kiadásának extrái között látható egy interjú Lucas-al, amiben elmondja, hogy Kershner-nek az volt a nagyobb aggodalma, hogy a film csak a speciális effektusokra épít. Majd miután Lucas elmagyarázta neki, hogy A Birodalom visszavág egy karakterközpontú film lenne, elvállalta a rendezést, és az írókkal együtt hónapokat töltöttek azzal, hogy tökélyre fejlesszék a forgatókönyvet. Ehhez tartozó érdekesség, hogy a film első vágata borzalmasra sikerült, majd Lucas újravágatta, és még rosszabb lett. Ezek után rengeteg utóforgatásra volt szükség, és csak harmadszorra sikerült egy kerek egésszé varázsolni a filmet. Lucas a bemutató után tett egy meglepő nyilatkozatot, miszerint A Birodalom visszavág a legrosszabb Star Wars-film. Ezt a kijelentését később visszavonta, és azóta is bánja, hogy ezt merte mondani.

3. Carrie Fischer és Mark Hamill esetében nem volt probléma azzal, hogy visszatérjenek a Star Wars 5. és 6. részéhez, hiszen 3 filmes szerződést írtak alá. Harrison Ford-nál már más volt a helyzet, ugyanis a mai napig utálja Han Solo karakterét, szó szerint olyan változni képtelen macsóként tekint rá, aki a galaxis taxisaként ide-oda furikázza a főhősöket. A színész már A Birodalom visszavág-ot sem akarta elvállalni, végül nyögvenyelősen belement, de már nagyon szabadulni akart a szereptől. Ezért került bele a forgatókönyvbe Han Solo lefagyasztása, és ezért végződik a film úgy, ahogy, mert kérdéses volt, hogy Ford-ot meg lehet-e egyáltalán győzni, hogy szerepet vállaljon A Jedi visszatérben. Végül ezt nem kevés pénzzel sikerült elérni.

4. A Birodalom visszavágban egy wampa támadja meg Luke-ot. Ezt azért szőtték bele a történetbe, mert az őt alakító Mark Hamill autóbalesetet szenvedett, és a műtét után heges maradt az arca. Éppen ezért kellett egy olyan jelenet a filmbe, ami magyarázatot ad a színész sebeire.4. A Birodalom visszavágban egy wampa támadja meg Luke-ot. Ezt azért szőtték bele a történetbe, mert az őt alakító Mark Hamill autóbalesetet szenvedett, és a műtét után heges maradt az arca. Éppen ezért kellett egy olyan jelenet a filmbe, ami magyarázatot ad a színész sebeire.

5. A Hoth bolygón játszódó jeleneteket Norvégiában vették fel, így a lázadó katonákat játszó statiszták java része norvégok voltak, akik nem nagyon tudtak angolul. Éppen ezért a second unit director-nek el kellett mindent mutogatnia, hogy tudják, mi a dolguk. Ehhez kapcsolódó érdekesség, hogy egyik nap óriási hóvihar volt ott, és a stáb kapva-kapott az alkalmon, beöltöztették Mark Hamillt, és kiküldték a viharba, míg a stáb a szálloda ablakán keresztül felvette. Ez a jelenet egyébként akkor látható, amikor Luke Skywalker megmenekül a yetiszerű wampától.

6. Az eredeti trilógiában egyedül A Birodalom visszavág kedvéért építették meg az Ezeréves Sólyom teljes, életnagyságú modelljét. Az Egy új Reményben csak néhány részét készítették el, míg A Jedi visszatérben az előző filmhez használt modell egyes darabjait használták fel. Maga az Ezeréves Sólyom teljes modelljének súlya 23 tonnát nyomott.

7. Az aszteroidamezős jelenetben az egyik aszteroida eredetileg egy cipő volt. Állítólag George Lucas annyiszor kérte a speciális effekteken dolgozó csapatot, hogy forgassák újra a jelenetet, hogy az egyikük végül felhúzta magát a dolgon, és behajította a cipőjét a díszletbe. De egy krumpli is landolt ott, csak az szándékosan.

8. Stuart Freeborn, aki Yoda mestert alkotta meg, saját képmására teremtette a bábot, amihez hozzáadta Albert Einstein ráncvonásait is, hogy ezzel egy rendkívül magas intelligenciáról árulkodó külsőt adjon a karakternek. Amikor a film Dagobah-rendszerben játszódó jeleneteit vették fel, a díszletet másfél méterrel a föld fölé építették, hogy a bábosok alulról tudják mozgatni Yodát. Ez egy kisebb problémát okozott a karakter hangját kölcsönző Frank Oz-nak, aki így nehezen hallotta Mark Hamill-t és a stábot felülről. Irvin Kershner nagyon meg volt elégedve Mark Hamill színészi teljesítményével, hiszen a színésznek nagyon nehéz dolga volt: hónapokig az egyetlen emberi karakterként forgatott a rengeteg állat, gép és mozgó kellék között.

9. A film legnagyobb csavarját, vagyis hogy Darth Vader Luke édesapja, az utolsó pillanatig titokban tartották. Mark Hamill-nek konkrétan el sem mondták, hogy a felvételeken élethűbb reakciót láthassunk tőle.

10. Lando karakterével kapcsolatban a forgatókönyv egy korai változatában volt egy olyan ötlet, hogy ő tulajdonképpen egy klón, aki túlélte a klónok háborúját, majd ezt átírták úgy, hogy Lando egy életben maradt klón leszármazottja, végül az egész klónos háttérsztorit kukázták. A karakterhez kapcsolódó érdekesség, hogy A Jedi visszatérhez kiadott kamu forgatókönyvek többségében Lando-t hozták ki a trilógia hőseként.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás