promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Megvan a tavalyi év legnagyobb filmes bukása: 133 milliót vesztett a stúdió
Borítókép:  X-Men: Sötét Főnix / imdb.com
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

2019-ben is akadt pár alkotás, ami rendesen leszerepelt anyagilag, most viszont kiderült, hogy melyik volt az a film, amin a legtöbb pénzt bukta a stúdió.

Mivel a koronavírus-járvány miatt most nem igazán beszélhetünk mozis bevételekről, ezért pont jókor jöttek ki a hivatalos tavalyi pénzügyi adatok, amiken csámcsoghatunk kicsit, mivel így kiderül, hogy melyik 2019-es film volt az, ami miatt a legnagyobb anyagi kárt szenvedte a stúdió, és ezzel elnyerte a köznyelvben az „év bukása” címet.

A SlashFilm információi szerint egyértelműen kijelenthető, hogy a bevételek és a ráfordítások alapján Hollywood legnagyobb csődje tavaly az X-Men: Sötét Főnix volt, ami nem csupán az egész szériát gyilkolta meg egy jó időre, de összesen 133 millió dollárt bukott rajta a Fox (amit azóta már a Disney birtokol).

Ebbe a hatalmas veszteségbe beleszámolták a mozis bevételeket, digitális vásárlásokat, a fizikai adathordozón történő vásárlásokat, és a televíziós jogdíjakat is. Az X-Men: Sötét Főnix elvileg 200 millió dollárból készült, és világszerte csupán 252 milliót hozott, ami úgy látszik, hogy egyáltalán nem tudta fedezni a globális marketingköltségeket, és az egyéb felmerülő kiadásokat.

A listából kiderül, hogy például a Terminátor: Sötét végzet (Paramount) 122,6 milliót, a Macskák (Universal) 113,6 milliót, a Gemini Man (Paramount) pedig 111,1 millió dollárt bukott. Valószínűleg idén is lesz pár hasonlóan rémisztő bevétel, mivel még sok időnek kell eltelnie addig, míg az emberek ismét megrohamozzák a mozikat.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás