promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ajánlat karanténra: egy magyar vígjáték hétvégére – Don Juan kopaszodik
Borítókép:  Médiaklikk
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Ajánlat karanténra cikksorozatunk következő részében a Don Juan kopaszodik című tévéfilmet ajánljuk, amit vasárnap este mutat be a Duna Televízió.

A történet az 1930-as évek Magyarországán játszódik: a gazdasági világválság kora ez, ugyanakkor a két világháború közötti béke, a nyugalom időszaka is. Bár a nagypolitika, az ország helyzete beszűrődik a történetbe, a hangsúly az emberi-lélektani síkon van, mely időtlenségével lép túl a történelmi távlaton.

Farkas Zoltán (Mészáros Zoltán) nála nyolc évvel fiatalabb felesége, Éva (Gubás Gabriella) mellett korosodó pesti Don Juanként éli életét. Válás előtt állnak, melynek oka a kihűlt szerelem mellett Zoltán alig leplezett nőügyei. A pár egy húsvéti hétvégére Zoltán nővérének meghívására a férfi szülőfalujába utazik. Itt Zoltánnak pár nap alatt felborul az élete.

Az MTVA és a Megafilm Service közös produkciójában Mészáros Zoltán és Gubás Gabriella mellett a további szerepeket többek között Kovács Tamás, Tóth Ildikó, Mertz Tibor, Györgyi Anna, Epres Attila, Takátsy Péter és Létay Dóra alakítják.

Dombrovszky Linda, a film rendezője úgy fogalmazott, hogy

„a történet alapkérdései időtlenek, a film fontos párkapcsolati kérdéseket feszeget, valamint bepillantást enged a korabeli Magyarország polgárságának életébe”.

A Don Juan kopaszodik valójában egy novellafüzér összeszerkesztéséből állt össze Herczeg Ferenc Emberek, urak és nagyurak című kötetéből, amelyet néhány helyen kreatív módon egészítettek ki az írók. A rendező szerint az író novellái nagyon szórakoztatóak és kicsit meseszerűek, amelyeket Magyarországon eddig csak színházakban játszottak, miközben külföldön több írását is megfilmesítették.

A Don Juan kopaszodik című tévéfilmet március 29-én, vasárnap 21:20-tól láthatjuk a Duna Televízión, majd utána további egy hétig a Médiaklikken.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás