promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kínában kinyitottak egy mozit, ennyien ültek be filmezni
Borítókép:  CANDIDA NG / AFP
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Vajon egy, vagy két kéz kell hozzá, hogy meg tudjuk számolni a nézőket?

Ezen a héten már nem lesznek premierek, és a hazai mozilátogatásokat sem tudjuk figyelni, ha csak nem akarjátok látni, hogy mindegyik alkotás mellé egy nagy nullát írok oda. A Bloodshot lett az első múlt héten, amire a korlátozások ellenére is beült csaknem tízezer ember, de például az ezüstérmes A láthatatlan emberre már csak 3 ezer néző váltott jegyet. A koronavírus terjedésének megfékezése érdekében nálunk is határozatlan időre bezárták az összes mozit.

A filmiparnak nagyjából 20 milliárd dolláros bukást jósolnak, mivel sorra kell elhalasztani a premiereket, leállítania forgatásokat mind a filmeknél, mind a sorozatoknál. Ez az összeg is még egy elég pozitív becslés.

A kínai mozis piac a második legerősebb Amerika után, szóval nem csoda, hogy nagy érvágás a filmszínházak bezárása. Mivel ott már kezdik visszaszorítani a koronavírust, így teszt jelleggel kinyitottak egy mozit Ürümcsiben, ami egy nagyjából hárommilliós lakosú város.

A Zhongying Golden Palm Cinema két és fél hónapig volt bezárva, azonban hétfőn kinyitottak, de teljesen feleslegesen. Nagy volt a kínálat, 22 filmet adtak, és volt köztük családi animációtól kezdve a propagandafilmig minden. Azoknak a családoknak, akiknek volt tagságija, ingyen mehettek, a többiektől pedig 1,4 dollárt kértek el, vagyis 500 forintot se. A sok filmmel és kedvezménnyel a nézőszám: 0, azaz nulla.

A régióban 27 napja nem volt új koronavírus fertőzött, de az emberek továbbra is félnek. Úgy néz ki, hogy még több időnek kell eltelnie, hogy ismét értelme legyen kinyitni a mozikat.  

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás