promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Még pár hónapot várni kell a Beatles-filmre
Borítókép:  illusztráció. Forrás: AFP.
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Szeptemberre tűzték ki az Oscar-díjas rendező-producer Peter Jackson The Beatles: Get Back című dokumentumfilmjének bemutatását. A produkcióban korábban sosem látott felvételek is szerepelnek a Beatles együttesről.

A dokumentumfilm forgalmazási jogait a Disney vásárolta meg, amely Észak-Amerikában szeptember 4-én kezdi meg a vetítéseket. A nemzetközi piacon történő forgalmazás dátumairól később döntenek – jelentette be a stúdió.

Jackson filmjét az 1970-es Let It Be című dokumentumfilm új változataként jellemezték. A The Beatles: Get Back bemutatása után egyébként ezt a produkciót is újból vetítik majd a mozikban felújított változatban. Ez azért is érdekes, mivel a nyolcvanas évek óta ez a dokumentumfilm nem szerepelt kereskedelmi forgalomban – számolt be róla a The Indiewire

Jackson filmjében a Beatles tagjai, John Lennon, Paul McCartney, George Harrison és Ringo Starr láthatók, amint stúdiófelvételt készítenek a ma már klasszikusnak számító dalaikból, nevetnek, bolondoznak és játszanak a kamera előtt. A filmben az együttes utolsó, 1969-es élő előadása is szerepel.

A filmben felhasznált egykori felvételeket az új-zélandi Park Road Post Production cég restaurálta. A munkában vágóként Jabez Olssen is részt vett, aki Jackson I. világháborús dokumentumfilmjén, az Akik már nem öregszenek meg című produkción is dolgozott. A produkció zenei anyagát a nevezetes londoni Abbey Road stúdióban Giles Martin és Sam Okell keverte. A film producerei között szerepel Jackson mellett Clare Olssen és Jonathan Clyde is.

„Egyetlen együttesnek sem volt akkora hatása a világra, mint a Beatlesnek, a The Beatles: Get Back pedig az első sorból ad rálátást a zseniális alkotók munkájára. Magam is nagy rajongójuk vagyok, ezért nem is lehetnék boldogabb, hogy a Disney szeptemberben megoszthatja Peter Jackson remek dokumentumfilmjét a közönséggel”

– mondta korábban Bob Iger, a Disney volt főnöke, írja összefoglalójában a távirati iroda.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás