promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Heti mozipremierek: érkezik a Bad Boys 3, és Robert Downey Jr. is
Borítókép:  Sony Pictures
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Robert Downey Jr. állatokkal beszélget, Will Smith és Martin Lawrence meg valószínűleg utoljára lesz rosszfiú. 

Bad Boys – Mindörökké rosszfiúk – premier: 2020. január 16.

Senki sem készül óriási színvonalra, mivel a Bad Boys 3-at már nem Michael Bay rendezte, és az sem tett jót az egésznek, hogy a premiert nézve már lassan 18 évet kellett várni a folytatásra. Ennyi idő alatt az ember már tényleg felnőtt lesz.

Bad Boys-rajongó nemzet vagyunk, szóval a harmadik részt nagyon várta a közönség. Igazi blockbusterként kell kezelni, de azért túl sokat tényleg ne várjunk tőle. A rendezői széket Adil El Arbi és Bilall Fallah kapták meg, akikre a Beverly Hills-i zsaru 4-et is rábízták, szóval csak jónak kell lenniük.

Ahogy régebben is említettem, úgy tűnik, az akciókat nem akarják eltúlozni, és inkább a poénok lesznek előtérben, de ember legyen a talpán, aki ezt az eddigi előzetesekből megmondja. Persze nekem hiányzik Bay látványvilága, de nem ezen fog múlni a film sikere.

Will Smith és Martin Lawrence még utoljára együtt akcióba lendül, azt meg mindenki döntse el a héten, hogy méltó lett-e a búcsú.

Dolittle – premier: 2020. január 16.

Sokan féltek, amikor bejelentették, hogy ismét jön egy olyan alkotás, ami dr. Dolittle karakterét veszi elő, de amikor kiderült, hogy az Oscar-díjas Stephen Gaghan fogja rendezni, és Downey Jr. meg bevállalta a főszerepet, akkor volt egy kis fellélegzés, hogy nem valami gagyit fogunk kapni. Bár a friss előzetesben feltűnt egy szinte Trónok harcás sárkány, amit nem nagyon tudtunk hova tenni.

Robert Downey Jr. ismét különcöt alakíthat, és az mindig megy neki. A sztori szerint dr. John Dolittle, Viktória királynő Angliájának híres orvosa és állatorvosa hét éve veszítette el a feleségét. Azóta remeteként él a Dolittle-birtokon, társasága pedig csupán egzotikus állatainak seregletéből áll. Jön a gond, az ifjú királynő súlyos beteg lesz, így a főhősünk kénytelen útnak indulni egy titokzatos sziget felé, hogy megtalálja a gyógymódot.

Bukni biztosan nem fog, már csak Downey Jr. miatt sem, azonban ettől még tele lehet gagyi megoldásokkal.

A bőrömben – premier: 2020. január 16.

Ahogy az előzetes is kezdi a felvezetést, az 1960-as és 1980-as évek között több ezer nigériai gyermeket adtak „nevelésbe” fehér munkásosztálybeli családokhoz Nagy-Britanniában. Ez a film az egyikük igaz története.

A bőrömben egy nagyon erős film, ami Enitan sztoriját meséli el, hogyan gyűlölte őt a skinhead társaság, ami az akkori időben nagyon erős jelenlétet mutatott Nagy-Britanniában, és miképp lett a fekete tinédzser ennek a brancsnak a része.

Amanda – premier: 2020. január 16.

Erre a hétre is jut francia film, de most nem vígjátékot kapunk, hanem drámát. A francia rendező Mikhaël Hers filmjének középpontjában David áll, aki Párizsban tengeti mindennapjait. Egy nap nővére, Sandrine meghal egy terrorcselekményben, így a lánya, Amanda felügyelete rámarad, közben pedig ott van az érzékeny lelkű zongorista lány, Lena, akinek szintén foglalkoznia kell a lelki világával.

Vajon David fogja megmenteni Amandát, vagy fordítva? Különleges és lenyűgöző történet, amit maga az élet is írhatott volna.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás