promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kaptunk egy rövid ízelítőt a Vaják egyik harcjelenetéből
Borítókép:  Katalin Vermes - Netflix
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Már nem kell sokat várni, és érkezik a Vaják (The Witcher) első évada.

A Vaják egy fantasy könyvsorozat, amely Andrzej Sapkowski lengyel író elbeszéléseit és regényeit tartalmazza. A világba a rajongók már vizuálisan bemerészkedhettek játék formájában, amelyet rengeteg szaklap az év legjobb RPG-jének mondott ki anno. A sorozat észrevehetően merített ebből is, aminek az első évada december 20-án érkezik.

A világpremier már megvolt, és kritikusok mellett a rajongók is dicsérték a szériát. Állítólag azok sem fognak csalódni, akik imádják a könyveket. Eddig sem volt titok, hogy a Vaják a Trónok harca egyik nagy kihívója akar lenni, azonban az majd az első évad után derül ki, hogy mennyire sikerül neki. Azt is tegyük hozzá, hogy a piacra még érkezik a Gyűrűk ura sorozat is.

 

A Netflix mindenesetre nem bízta a véletlenre a dolgot, és már be is rendelte a második évadot. Úgy néz ki, hogy nagyon bíznak a Vaják sikerében. Alapanyaguk van bőven, mivel Andrzej Sapkowski nem tologatta így a könyvek megírását, mint George R. R. Martin. Állítólag hét évadnyi történetszálat is ki tudnának belőle hozni.

 

Ríviai Geraltot alakító Henry Cavill Jimmy Kimmelhez látogatott el, és hozott is magával a Vajákból egy harcjelenetet. Ez Calanthe királynő udvarában játszódik, ahol Geraltnak Duny védelmére kell kelnie, aki egy átok miatt amolyan sündisznószerű szörnyeteg, aki csak éjjel változik vissza emberré.

A WitcherPodcast úgy jellemezte a Vajákot, hogy a harcjelenetek nagyon jól kidolgozottak, amihez képest a Trónok harca kocsmai bunyónak tűnik. Hát, még ez a jelenet is annak tűnik, de valószínűleg ennél jóval látványosabb kardforgatások várnak ránk.

A jelenet 6 perc 22 másodpercnél veszi kezdetét.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás