promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Al Pacino nácikra fog vadászni
Borítókép:  Amazon
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Megérkezett a Hunters első előzetese.

Az Amazon Prime-nak is megvannak a maga zászlóshajói sorozat téren, amik képesek ott tartani az előfizetőket. Az egyik nagy dobbantásuk idén a The Boys volt, ami Magyarországon kevésbé ismert, pedig az év egyik legjobb szériájáról beszélünk. A történet alapja a Darick Robertson és Garth Ennis által készített képregényből készült, ami nagyon kifordítja a szuperhősök világát.

 

Most egy igen csak nagy név első szériája érkezik az Amazonra, ami szintén ott lesz a legjobbak között. Jordan Peele nevét ugyebár a Tűnj el! és a Mi miatt ismerjük. Jócskán felbolygatta a horror műfaj állóvizét, ami kellett is. Most azonban egy akció-thriller szériát felügyelt, amiben nem kisebb név lesz az egyik főszereplő, mint Al Pacino.

Ugyebár a második világháború után rengeteg náci tisztnek veszett nyoma, akik új személyazonossággal be tudtak épülni a társadalomba. A sztori 1977-ben veszi kezdetét, ami a Vadászok néven tevékenykedő csapat megalakulását és munkáját követi végig. A csoportot nem csak az aggasztja, hogy rengeteg náci úszta meg a népirtást, de még az is a fülükbe jut, hogy egy Negyedik Birodalom létrehozását tervezik. Nincs más hátra, le kell őket vadászni.

Al Pacino hosszú és hatásos monológja után meg is mutatják nekünk a csoportot, aztán jön egy kis csihi-puhi, ami megmutatja, hogy azért nem csak dráma lesz itt, hanem egy kis Peele hatás is.

Pacino 2003 óta nem szerepelt szériában. Akkor az Angyalok Amerikában című sorozatban vállalta el az egyik főszerepet. Rajta kívül inkább kevésbé ismert nevekkel találkozhatunk még, mint Logan Lerman, Josh Radnor, Kate Mulvany, Carol Kane vagy Louis Ozawa Changchien

Pontos dátumot még nem tudunk, de a Hunters valamikor 2020-ban érkezik.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás