promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Los Angelesben nyert közönségdíjat a Rossz versek című magyar film
Borítókép:  Magyar Nemzeti Filmalap
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Reisz Gábor filmje legutóbb a Magyar Filmhéten kapta meg a legjobb film díját. Ezúttal Amerikában tarolt.

Véget ért a 19. Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál, melynek sokszínű programja a mozifilmek mellett, tévé-, dokumentum-, és rövidfilmeket, valamint gyerekeknek szóló animációkat is bemutatott az amerikai közönségnek egy egész héten át. A fesztivál díjairól nemzetközi zsűri és a közönség döntött.

A legjobb film díját az X – A rendszerből törölve című krimi kapta. Tóth Barnabás személyesen vehette át a legjobb rendezésért, a legjobb forgatókönyvért járó díjat, és az Alex Friedman nevét viselő humanitárius díjat is Magyarország idei Oscar-nevezett filmjéért, az Akik maradtak-ért.

 

A legjobb színésznő díját megosztva Balsai Móni az X – A rendszerből törölve főszerepéért és Szőke Abigél az Akik maradtak-ért kapta meg. A legjobb színész díja Lengyel Ferencet illette a Curtiz című filmben nyújtott alakításáért, a film rendezője Topolánszky Tamás Yvan volt, Dévényi Zoltán a film fényképezéséért a legjobb operatőr díját nyerte el. A legjobb dokumentumfilm díjával Csuja László Kilenc hónap háború című filmjét tüntette ki a zsűri. Dobó Kata, akinek első mozifilm rendezése, a Kölcsönlakás zárta a fesztivált november 14-én, munkássága elismeréseként különdíjat kapott. A fesztivál életműdíját Monori Lili kapta idén.

A közönségdíjas Reisz Gábor Rossz versek című filmje lett, melynek női főszereplőjét, Nagy Katicát Shooting Star díjjal tüntették ki.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás