Keresés

Elérhetőségek

Központi e-mail cím
info [kukac] promotions.hu

Szerkesztőségi e-mail cím
szerk [kukac] promotions.hu

Ügyvezető
maxi@promotions.hu

Programok beküldése
programok@promotions.hu

Az angyal-kritika: egy babaarcú sorozatgyilkos glóriával

Az angyal-kritika: egy babaarcú sorozatgyilkos glóriával

Zene, Film & Kultúra

Az angyal-kritika: egy babaarcú sorozatgyilkos glóriával

Zene, Film & Kultúra

Helmeczi Benjamin 06:30

Hihetetlen, de ez a film képes megszerettetni velünk egy torzlelkű sorozatgyilkost. Az angyalt október 24-től láthatjátok a mozikban, a Mozinet forgalmazásában.

Miközben írom ezt a kritikát, Carlos Robledo Puch valamelyik argentín börtönben ül. A „Halál angyala”, a „Fekete angyal”, vagy csak simán az „Angyal” néven ismert sorozatgyilkos már több mint 45 éve tölti életfogytig tartó büntetését, ezzel pedig egy rekordot állított fel, hiszen ő a legrégebb óta börtönben lévő rab Argentínában. Ezekkel a gondolatokkal a fejemben ültem neki írni a beszámolómat Az angyal című filmről, ami Carlos életének azon szakaszát meséli el, amiben bűnözőként és sorozatgyilkosként tevékenykedett.

Luis Ortega filmje teljes mértékben megtörtént eseményeken alapszik tehát, és viszonylag rövid időt dolgoz fel, a cselekmény 1971 és 1972 között játszódik. Azt gondolnánk, hogy egy bő kétórás filmben sikerül mindent besűríteni azokból a bűncselekményekből és gyilkosságokból, amiket Puch elkövetett.

Mielőtt beültem a filmre, nem néztem utána az „Angyal” múltjának, nem voltam tisztában vele, hogy Carlos hány embert ölt meg, vagy mennyi pénzt lopott összesen. Talán pont ez az oka annak, hogy ennyire tetszett a film.

Bár a teremben ülve is sejtettem, hogy a rendező nem nagyon akar alaposan a dolgok mélyére ásni, most, hogy utánaolvastam az embernek, rá kellett jönnöm, hogy a film eléggé visszafogottan nyúlt a történtekhez. Valószínűleg Ortegának már nem fért volna bele például Carlos bűntörténeteinek azon fejezete, amiben két lányt elrabolt, megerőszakolt, megkínzott és megölt. Félreértés ne essék, így is tele van gyilkossággal a film. Többek között emiatt is lehet megosztó Az angyal, de a sok erőszak és fejbelövés mellett még sokszor kellemetlenül egyenes is.

Hozzá kell tennem, hogy az eseménydús történet többször is lassít a tempón, ezáltal kicsit túlnyújtottnak tűnhet a sztori, de leszámítva az utolsó tíz percet, amit én már nem raktam volna bele, egy abszolút kerek és korrekt történetet kapunk arról, hogy milyen ember volt fiatalkorában Carlos Puch.

A főszereplőt Lorenzo Ferro alakítja, aki ahhoz képest, hogy ez az első szerepe, elképesztő, hogy mit művel a filmben. Az a természetesség, ami elejétől a végéig kíséri a játékát, mondhatni a legtöbb korabeli színészt porig alázza. Az a nagy helyzet, hogy ahhoz képest, hogy egy sorozatgyilkost, egy bűnözőt játszik, akit normál esetben utálnunk és megvetnünk kellene a tetteiért, megkedvelünk. A színész és a rendező eléri nálunk azt, hogy szimpatizáljunk a karakterrel és szurkoljunk neki. Nem azért, mert halomra lövi az embereket; mondhatni azt a zavarbaejtő könnyedséget, ahogy betör egy házba, ellop tárgyakat, és mindenféle kérdés és habozás nélkül meghúzza a ravaszt, egyszerűen lehetetlen nem élvezni.

Hozzá kell tennem, hogy az áldozatai mind üres, gyakorlatilag érdektelen karakterek, így nincs okunk izgulni miattuk. Ellenben az, ahogy Carlos kivégzi őket, szemrebbenés nélkül, tisztán látszik rajta, és ezt a színész zseniálisan csinálja, hogy ez őt egyáltalán nem érinti meg, nem érez bűntudatot, sem sajnálatot. Ferro tökéletes választás volt a szerepre, mert babaarcával és a hosszú, göndör fürtjeivel sokszor tényleg olyan, mint egy angyal. Egy ártatlannak tűnő, fiatal fiú, akinek a megnyerő külseje mögött egy gyilkos szörnyeteg rejtőzik.

Meg kell említenem, hogy Az angyal a fent leírtak miatt egy percig sem tudja elhitetni a nézővel, hogy ez az a Carlos Puch, akitől rettegett egész Buenos Aires. De az az igazság, hogy Ortegának nem is ez volt a célja. Ő egy hangulatos, látványban nagyon precíz, és a '70-es éveket is kiválóan megidéző, már-már könnyed filmet akart csinálni, amiben bár sok az erőszak és a gyilkosság, mégis képes szórakoztatni a nézőt.

Lehet, hogy ez kicsit betegesen hangzik, de a film fekete humora egész egyszerűen elfeledteti velünk a brutális részeket, és gyakran az erőszakos jeleneteket feldob egy-egy pörgős dal. Ezzel kapcsolatban hadd mondjam el, és ennyire hadd spoilerezzek, hogy miközben Carlos lazán felgyújt egy autót, ugyancsak egy argentín sláger szól, és esküszöm erről a jelenetről nekem Quentin Tarantino jutott eszembe. Egy pillanatig az az érzésem támadt, hogy az ő filmjét nézem. Akik beülnek Az angyalra, és eljutnak a filmnek erre a pontjára, meg fogják érteni, hogy miért mondom ezt.

Lényeg a lényeg, Az angyal a témája ellenére egy abszolút szórakoztató és korrekt film, amit élvezet nézni. Azonban a sok gyilkosság és bűncselekmény ellenére ne várjuk azt, hogy egy pörgős akciófilmet fogunk látni. Ez egy megtörtént eseményeken alapuló, erőszakos, de mégis hangulatos film, amiben a főszereplő brillírozik, és amint elkezd táncolni egy-egy zenére, kedvünk támadna nekünk is táncra perdülni. De ne tévesszen meg senkit az angyali külső, mert a glória alatt és a hófehér szárnyak mögött egy kegyetlen, mocskoslelkű démon lakik.

Borítókép: IMDb