promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Két erős kihívója is volt a Jokernek a mozikban
Borítókép:  Disney Enterprises
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Már csak az a nagy kérdés, hogy a Demóna vagy a Zombieland második része tudta megfogni.

Árulkodó a borítóképünk, és igen, aki a Demóna: A sötétség úrnőjére tippelt, az helyesen tette, mivel ez tudta megállítani a Jokert a mozikban, legalábbis Amerikában. Ettől függetlenül ez lett a Disney idei évi leggyengébb nyitánya, mivel a 36 millió dollár elég sovány az első hétvégén. Azt nézve főleg rossz, hogy az első rész 69 millióval tudott nyitni. Globális szinten 153 milliót tudott letenni az asztalra, szóval a 185 milliós költségvetés még nincsen behozva, de persze mindenképpen be lesz.

 

A Zombieland: A második lövés nagy visszatérőként esett be premierként, azonban a Jokerre még mindig egy hajszálnyival többen voltak kíváncsiak. A merész képregényfilm 29,2 millió dollárral második, míg a zombis komédia 26,7 millió dollárral csak a bronzérmet szerezte meg.

 

A Joker korhatáros alkotásként óriásit menetel, és már 737,5 millió dolláros bevételnél tart. Todd Phillips anno úgy fogalmazott, hogy ha a Joker jól teljesítene pénzügyi szempontból, akkor ő simán benne lenne abba, hogy érkezzen egy második rész. Joaquin Phoenix is úgy látja, hogy a karakterben még rengeteg lehetőség van, és sosem vállal folytatásokat, de ebbe benne lenne. Hát, kiderül mit hoz a jövő.

Az Addams Family – A galád család animációs feldolgozása 16,1 millióval lett negyedik, ezzel beelőzve Will Smith Gemini Man-jét, ami már csak 8,5 milliót tudott hozni. Ott nagy a baj, mivel 118 milliós összbevételnél tart a film, és már elég régóta műsoron van. Esélyes, hogy meg fog bukni a 138 milliós büdzséjét nézve.

A top 10 további versenyzői így jönnek sorban: Jetikölyök, Downton Abbey, Judy, A Wall Street pillangói, Az – Második fejezet.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás