TOP 10 - Rangsoroltuk a Disney élőszereplős filmjeit

[[adv]]

Mivel '90-es évekbeli srác vagyok, mindenféle nagyképűsködés nélkül mondhatom, hogy a Disney-rajzfilmek reneszánszkorában születtem. Éppen ezért az én gyerekkoromat is nagyban meghatározták az Egérgyár egészestés klasszikusai, szó szerint rongyosra néztem anno VHS-en a Hófehérke és a hét törpét, az Aladdint és Az Oroszlánkirályt, de néhány kivételt leszámítva az összes mesét imádtam. Bizony, van, amelyiket még ma is szívesen veszem le a polcról, és nézem meg hatszázadik alkalommal, mert ugyanúgy magával tud ragadni, és abban a bő másfél órában egy kicsit újra gyereknek érzem magam.

Aztán még ebben a reneszánszkorban jött a Disney első élőszereplős remakeje, a 101 kiskutya, ami még nem tekinthető a stúdió manapság tapasztalható mértéktelen pénzéhsége eredményének, mert amíg anno 14 évnek kellett eltelnie két remake között, addig idén hárommal is becsábítottak minket a moziba, és jól megszedték magukat rajtunk. Bizony, itt mutatkozik meg az, hogy a régen még az egyediségről és a művészetről híres Disney-stúdió most átalakult egy tömeggyártó cégbirodalommá, ami futószalagon tolja ki a kacatjait.

Ezekkel a gondolatokkal a fejemben szántam rá magam arra, hogy megnézzem a Disney eddigi tíz élőszereplős feldolgozását, és rangsoroljam őket a legrosszabbtól a legjobbig. Már az elején elmondom, hogy a lista szubjektív, csakis az én személyes szimpátiámat tükrözi, emellett fontos kiemelnem, hogy a remakek folytatásaira (Alice Tükörországban, 102 kiskutya), és a 2016-os Elliot, a sárkányra sem fogok kitérni, mivel az 1977-ben bemutatott eredetije, a Peti sárkánya is már egy élőszereplős mozifilm volt. Ezek után csapjunk bele!

10. Az Oroszlánkirály (2019)

Nem is emlékszem, hogy valaha is okozott volna ennél nagyobb csalódást egy film, mint az élőszereplős Oroszlánkirály. A részletekbe most nem fogok újra belemenni, hiszen hosszan leírtam már a véleményemet a filmről akotott kritikámban. Ennél a remake-nél mutatkozik meg leginkább a Disney pénzéhsége, hiszen míg az előző években bemutatott élőszereplős feldolgozásokban láttunk némi változtatást, modernizálást, egy cseppnyi fantáziát és kreativitást, addig Az Oroszlánkirály esetében csak egy technikai erődemonstrációt, aminek az lett a vége, hogy elénk toltak egy durván kétórás CGI-természetfilmet, amiben fapofával éneklő és beszélő állatokat látunk. Mint a régi természetfilmek, ahol a kép alá vágták a hangot és mozgott az állatok szája.

Amellett, hogy baromi látványos és fotorealisztikus, semmi pozitívat nem nyújt a remake, minden lélek, minden varázs kiveszett belőle, és a készítők, az egy dolog, hogy pontosan azt adták, amit ígértek, hogy nem változtatnak semmit a sztorin, de hogy egy shot-for-shot, vagyis kockáról kockára újragyártott Oroszlánkirállyal szúrták ki a szemünket, amiben ráadásul még a dialógusok is 80%-ban ugyanazok, mint a mesében, akkor mondom azt, hogy ez valóban pénzkidobás volt. Félreértés ne essék, az 1994-es rajzfilmet a mai napig imádom, és bármikor szívesen megnézem, de nem fogom a klasszikus mese értékeit ennek a CGI-orgiától fröcsögő tragikomédiának a számlájára írni. Itt tényleg a pénz az Úr!

9. Alice Csodaországban (2010)

Imádom Tim Burton filmjeit! De inkább a korai szakaszából. Az utóbbi években már semmi emlékezetessel nem tudott előrukkolni, én szívesen megnéznék tőle valami újat, ami újra stop motion-nel készülne, vagy legalább valami egyedit, amire tényleg rámondhatom, hogy igen, ezt Tim Burton csinálta. Nyilván a stúdió sem hagyta teljesen kibontakozni a rendezőt, de látva későbbi munkáit, Burton most átment egy, a történet kidolgozása háttérbe szorul, és inkább ráfekszünk a látványra stílusra. Viszont itt a látvány is elég gyenge. Olyannyira zavaróan és szembetűnően mű minden, az élettelen bábokként futkározó karakterek pedig olyan semmitmondóak, leszámítva a Vörös Királynőt és még talán a Johnny Depp által alakított Őrült Kalapost, hogy sajnáltam az időt, amit erre fordítottam.

Pozotívumként hozható fel, hogy az alapmű és a rajzfilm történetét úgy dolgozták fel, hogy közben ez egy folytatása is a klasszikus mesének, amiben egy Csodaországba visszatérő, már fiatal nővé érett Alice-t követhetünk végig a Vörös Királynő diktatórikus, szürke és haldokló birodalmában. Emellett dicsérendő Burton kabala-komponistájának, Danny Elfmannek a zenéje, ami bár nem a zeneszerző mesterműve, de így is remek aláfestést ad az amúgy pocsék filmnek.

8. Dumbo (2019)

És még ne szakadjunk el Tim Burton-től, hiszen az ő dirigálásával készült el az idei év egyik remake-je, a Dumbo is. Mivel ez egy friss darabnak számít a többi feldolgozás mellett, maga az élmény is friss, hiszen csak tegnap néztem újra. Itt már több az épített díszlet, ami látványilag sokkal jobban mutat, mint a full zöld háttér előtt bohóckodó színészek. Mivel a forgatásokon életnagyságú elefántutánzatokat is használtak, a színészek jobban bele tudták élni magukat a történetbe, ami itt meg is látszik. Többé-kevésbé. Mert amúgy nem mehetek el amellett, hogy senki sem nyújt emlékezetes alakítást, az összes karakter megmarad egy "oké" szinten. És maga az egész film is megmarad ezen a szinten.

Abszolút egy középszerű alkotás, amiben nagyon cuki a kis Dumbó, és jól is néz ki az animáció, de míg a rajzfilmben a szívbemarkoló és gyomorgörcsös részek a hatása alá kerítették a nézőt, itt csak a "kötelező jelenetek és elemek listáján" szereplő tételek, amiket, ha letudtunk, szépen kipipálunk. Erre tökéletes példa a rajzfilm "Kisbabám" című dala és hozzá a jelenet Dumbóval és a bezárt, leláncolt anyukájával. Szerintem abban mind egyetérthetünk, hogy ez a Dumbó egyik legkönnyfacsaróbb és legszomorúbb jelenete. Itt a filmben viszont éppúgy semmilyen reakciót nem vált ki az emberből, mint Az Oroszlánkirály remakeben Mufasa halála. Viszont itt is látszik, hogy próbáltak a sztorin kicsit csavarni, nem csak lemásolni az eredetit.

7. Hamupipőke (2015)

Na kérem, ez az egyik Disney-rajzfilm, amit sose szerettem. Valahogy sose tudott megfogni a történet a lányról, akit a mostohaanyja és a mostohatestvérei cselédnek használnak, aztán hála egy jótündérnek, elmehet a bálba, és elcsavarja a herceg fejét. Tipikus mese, tipikus "boldogan éltek, míg meg nem haltak" végkifejlettel, és Kenneth Branagh sem akar ennél többet kihozni az alapanyagból. Éppen ezért hiába a csodás helyszínek, a díszletek és a jelmezek, míg technikailag ott van a toppon a remake, addig megmarad ugyanannak a Hamupipőkének, ami 1950-ben is volt. Pedig a shakespeare-i királydrámák után kicsit többet vártam volna Branagh-tól. Igaz, a rajzfilmmel ellentétben itt helyet kap a családi dráma mind Hamupipőke, mind a herceg részéről, és örülök annak, hogy a kis egerek nem fakadtak dalra, mert az már a rajzfilmben is nagyon idegesítő.

A szereplőgárdából két embert emelnék ki, a Hamupipőkét alakító Lily James-t, aki úgy adja át a mindenben a kedvességet és a szépséget kereső lányt, hogy közben egy percig sem válik ostobává vagy naivvá. A másik pedig Cate Blachett, aki kisujjból hozza a rá osztott szerepet, és külön dicsérendő, hogy a gonosz mostoha amellett, hogy megállás nélkül utálatoskodik, egy külön dimenziót is kapott, éppen ezért ő sem lett egy kartonkarakter. Összességében, a rajzfilm kedvelőinek ez a remake nem okoz csalódást, mi több, ad egy kis pluszt is helyenként, de az én listámon nem kerülhet ennél feljebb sajnos.

6. A Szépség és a Szörnyeteg (2017)

Ez egy giccsparádé! De komolyan. Az eredetivel nem tud versenyezni, de sikerült egy olyan remake-t csinálni belőle, ami képes belopni magát a gyerekek szívébe. A magam részéről nem fogok ódákat zengeni róla, mert azon kívül, hogy itt is helyet kap mindkét főhős részéről egy-egy személyi dráma, nem rugaszkodik el az alapoktól. A díszletek viszont fenomenálisak, elképesztően szépek. Összességében a CGI is jónak mondható, kivéve a Szörnyeteg, aki úgy néz ki, mint a 2014-es francia-német feldolgozásban. Ezt úgy kell érteni, hogy amit egy alacsonyabb költségvetésű európai adaptációban elfogad az ember, addig egy Disney-remakeben gagyinak titulál.

Amit kiemelnék, az a zene. Alan Menken már az eredeti klasszikusban felcsendült dallamokért és az egyik betétdalért is Oscar-díjat kapott, és most sikerült a régi nóták mellé újakat írnia, ami egyáltalán nem lóg ki a többi közül, sőt a Szörnyeteg szólója az egyik kedvencemmé vált. Annak ellenére, hogy nem kerül be a legjobb 5 élőszereplős feldolgozás közé, megemelem kalapomat azért, mert eddig ez a Disney legtöbb bevételét produkáló remakeje. Persze ezt hamarosan lekörözi Az Oroszlánkirály. 

5. Barátom, Róbert Gida (2018)

Nagyon vártam ezt a filmet, esküszöm. Gyerekkorom egyik legmeghatározóbb rajzfilmje a Micimackó volt, imádtam a mozifilmeket, imádtam a sorozatot, természetesen abból is az eredetit. És mindig eljátszottam a gondolattal, hogy mi lesz, ha Róbert Gida egyszer felnő? Akkor elfelejti a Százholdas Pagonyt és a barátait is? Na, pont erről szól a Barátom, Róbert Gida, épp ezért tűkön ülve vártam, hogy láthassam. Most tekintsünk el attól, hogy néhány karakter bizonyos okok miatt új szinkronhagot kapott és menjünk el amellett, hogy Tigris egy retardált, pösze figura lett. A nagyobb hangsúlyt úgyis a felnőtt férfivé lett Róbert Gida (Ewan McGregor) és csekély értelmű medvebocsa kapja a történetben. Kettejük kémiája abszolút működik, kedves pillanatokat és nosztalgikus élményt nyújt a nézőnek. Külön öröm, hogy Micimackó hangját még mindig Mikó István adta, aki nélkül nyilván ez a film sem lenne olyan, mint régen.

Viszont az a helyzet, hogy nagyon szépen van fényképezve, és nagyon hangulatos családi dráma, de míg a Százholdas Pagonyba való visszatérés egy csodálatos részét képezi a filmnek, addig a Londonban játszódó második fele miatt unalmassá válik és elveszíti varázsát. Emellett biztos vagyok benne, hogy nagyon sok gyerek nem érti a mondanivalóját, viszont plusz pont jár neki azért, mert ezzel a történettel kicsit más megvilágításba helyezi Milne regényét.

4. Demóna (2014)

Mindig is kíváncsi voltam, hogy vajon mi baja van Demónának Lipót királlyal és a feleségével, hogy egy ártatlan csecsemőt átkoz meg. Na, erre ad választ a 2014-es Demóna, ami azért kapta meg tőlem a negyedik helyet, mert végre egy olyan Disney-remake, ami teljesen kifordítja a klasszikus mesét. Fókuszba helyezi az antihőst, akinek egy eredettörténetet ad, és mellette élőszereplős köntösben újratálalja az alapművet. Komoly hangvétele, komor stílusa és helyenként erőszakos elemei miatt vitathatóvá válik, vajon mennyire való ez gyerekeknek, de pontosan ezért tetszik nekem annyira a Demóna, mert elég bátor megmutatni, hogy az élet nem csilivili hercegnőkből és szivárványfelhőből érkező, fehér lovon ülő hercegekből áll.

Ez a film abszolút eleget tesz a közismert mondásnak, hogy: Minden éremnek két oldala van. Így van, 1959-ben megismertünk egy történetet, amit végül a 2014-es remake egészít ki, és mesél el újra. Aztán mindenki eldöntheti, hogy melyik feldolgozás áll közelebb az ízléséhez. A szereplőgárdáról annyit, hogy Angelina Jolie brillírozik a szerepben, imádtam minden pillanatát, ezért várom az ősszel debütáló folytatást is. Sharlto Copley, mint a bosszúvágyba beleőrült király telitalálat, mellettük még Elle Fanning Aurorája és Sam Riley Hollója, akik említésre méltók. A többiek kuka. Legfőképp a három tündér, akik a mesében szerethetők voltak, de itt csak fejfájást okoznak. Megemlíteném James Newton Howard zenéjét, aki főként az átok beteljesülése jelenetben csúcsosodik ki, ami önmagában is egy elég hatásos, feszkós és sötét része a filmnek.

3. A dzsungel könyve (2016)

Érdekes módon Jon Favreau és a Disney itt még tudta, hogy mi kell egy jó remake-hez. Mert azt kell mondjam, hogy ez az élőszereplős feldolgozás jól sikerült. Érthető, hogy ezután a film után miért kérte fel egyből a stúdió Favreau-t Az Oroszlánkirály rendezésére, mert már itt is jól bánt a CGI-val. És nem csak látványilag van rendben a film, de a történetet is remekül sikerült összegyúrni Kipling regényéből és a rajzfilmből. Ennek az lett az eredménye, hogy egy komolyabb Dzsungel könyvét kaptunk, amiben benne van például Akela halála is. Sokan azt mondják, hogy az Oroszlánkirályban azért jó, hogy nincsenek érzelmek és arcjáték a karaktereken, mert egy oroszlán nem mosolyog vagy sír. Igen, viszont nem is énekel. Érdekes módon a Dzsungel könyvében egyáltalán nem zavaró, mikor Balu énekel, vagy mikor Ká mosolyog, így tud megmaradni gyerekmesének a történet, ha eltekintünk attól, hogy néhány jelenet nem kifejezetten 12 éven aluliaknak ajánlott.

Sir Kán egy remek karakter lett, nem csak a történet második felében kap szerepet, már rögtön az elején jelen van. Az eredeti rajzfilmek esetében Zordont imádom, és Sir Kán egy felejthető figura, a remakek szempontjából ez megcserélődik. És ami a legjobb ebben a feldolgozásban, hogy olyan végkifejletet írtak neki, ami sem a regényhez, sem a rajzfilmhez nem hű. Ez egy remek húzás volt, hiszen így mindenkinek mutathat valami újat. Ez egy jó remake lett!

2. Aladdin (2019)

Még mindig hihetetlen, hogy az a remake, amiről az előzetes után azt gondoltam, hogy egy rossz vicc, végül az egyik legjobb élőszereplős adaptációként szerepel a listámon. Amikor év elején megnéztem, hogy milyen Disney-filmek érkeznek idén, azt hittem, hogy Az Oroszlánkirály lesz a legjobb, míg az Aladdin a legrosszabb. Végül csak helyet cseréltek.

Természetesen ez a film sem hibátlan, úgyhogy rögtön a negatívummal kezdeném. Az új dal, Jázmin dala. A Szépség és a Szörnyeteg esetében azt mondtam, hogy Alan Menken-nek sikerült úgy új dalokat írni a remake-hez, hogy azok nem lógnak ki a régiek közül, itt viszont totális bukás. Ez valószínűleg azért van, mert míg az eredeti betéteket Alan Menken turbózta fel, a Speechless című szólót a La la land és A legnagyobb showman dalszerzőinek, Benj Pasek és Justin Paul a keze munkáját dicséri. Ez hiba volt! Háromszor láttam eddig az új Aladdint, de ez a dal az egyetlen, ami kizökkent a történetből, és mindig fájdalmasan élem át azt a kemény 3 percet, amíg tart. Ezen kívül Jafarral nem vagyok teljesen kibékülve, de mikor először megláttam egy kiszivárgott fotón, akkor sokkal rosszabbra számítottam. Ennyit a negatívumokról.

Egyébként egy abszolút jól sikerült remakenek tartom, ami egyszerre tud nosztalgikus lenni, mégis megvan benne a modernizálás, a vérfrissítés. Will Smith Genie-je egy pillanatig sem akarja Robin Williams-t koppintani, megtalálta saját stílusát, és ez baromi jól áll a filmnek. Jázmin végre nem egy üres Disney-hercegnő, aki nem akar férjhez menni, hanem egy erős, uralkodásra született női karakter, az Aladdint alakító Mena Massoud pedig hozza a tőle elvártat. Így kell kérem szépen új életet lehelni egy régi klasszikusba, pár helyen merjünk változtatni, modernizálni, egy kis pluszt belevinni, mégis a klasszikus mese értékeit őrizze meg. Ez egy telitalálat volt, szóval bravó!

1. 101 kiskutya (1996)

Erre szerintem senki sem számított, hogy végül az első Disney remake kerül a lista élére. Az ok rendkívül egyszerű: egy az egyetlen adaptáció, ami ízig-vérig élőszereplős. A dalmata kutyáktól kezdve a teheneken keresztül egészen a legapróbb egérig és madárig minden állat él. Ez a film remek bizonyíték arra, hogy nem kell digitálisan az ajkukat mozgató beszélő állatok. Ne menjünk abba bele, hogy hogyan idomítják egyes helyeken az állatokat, és itt sem akarok a legrosszabbra gondolni. Egyszerűen csak jó azt nézni, ahogy az állatok dialógusok nélkül mesélik a történetet, és Michael Kamen zenéje remek aláfestése a képi világnak az elejétől a végéig. (Érdekesség, hogy a forgatásokon összes 230 dalmatakölyök alakította a 99 kiskutyát.)

Nem mehetünk el a szereplőgárda mellett sem. Elsőként is kiemelendő Glenn Close, aki olyan bravúrosan alakítja Szörnyella de Frászt, hogy az amúgy ördögi karaktert egyszerre lehet utálni és imádni. (Még egy érdekesség, hogy a Disney hamarosan egy Demónához hasonlóan egy antihőst középpontba helyező remaket készít Szörnyellával a főszerepben, akit Emma Stone alakít majd, de Glenn Close is segédkezik benne.) Rajta kívül még Hugh Laurie és Mark Williams párosát emelném ki, mint Jasper és Horace. Az ő karakterük már a rajzfilmben is egy erős poénforrás volt, de ebben a feldolgozásban valami eszméletlen, mit hoznak ki a figurákból.

A film története, akárcsak a Dzsungel könyve esetében, itt is össze van gyúrva Dodie Smith 1956-os regénye és Walt Disney 1961-es rajzfilmjéből. Mikor ezt a remaket néztem, már akkor gyanítottam, hogy ez a film dobogós helyre kerül a listán, de nem is sejtettem, hogy végül ez kerül ki nálam abszolút győztesként. Ebben a filmben minden megvan, ami egy jó adaptációhoz kell: tisztelet az alapmű iránt, vérfrissítés, remek szereplőgárda, kiváló zene, és jelen esetben cuki állatsereg. Szóval csak annyit mondanék Disney, hogy: 101-szeres hurrá!

Ez volt az én szubjektív toplistám a Disney eddig elkészült tíz élőszereplős remakejéről. A következő években szépen fog gyarapodni az Egérgyár adaptációinak száma, szóval nemsokára készülhet egy TOP 15, vagy egy TOP 20 rangsor is.