promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A Volt egyszer egy Hollywood lehet Tarantino utolsó filmje
Borítókép:  Brad Pitt, Quentin Tarantino, Margot Robbie, Leonardo DiCaprio. Forrás: AFP/Christophe Simon
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A rendező eddig azt mondta, hogy tíz filmet akar rendezni. Most már máshogy áll a dologhoz.

Lehet, hogy hozzá kell szoktatnunk magunkat a gondolathoz, hogy a július végén érkező Volt egyszer egy Hollywood lesz az utolsó olyan film, amit Quentin Tarantino rendez. Habár mindezidáig azt lehetett hallani, hogy tíz filmet akar csinálni, mielőtt végleg otthagyja a filmipart. Most teljesen mást nyilatkozott.

„Úgy érzem, elérkeztem az út végéhez. Látom magam, ahogy könyveket és színházi darabokat írok, szóval továbbra is kreatív lennék. Csak azt érzem, már mindent megadtam, ami a filmeknek kell.”

Tarantino azt mondta, ha a Volt egyszer egy Hollywood-nak jó lenne a fogadtatása, akkor sem biztos, hogy belevágna egy új filmbe.

„Talán most fogok leállni. Meglátjuk.”

Mindazonáltal még ne vegyük készpénznek, hogy Tarantino valóban visszavonul, hiszen több olyan hír is érkezett az elmúlt hónapokban, amire minden rajongónak felcsillant a szeme. Mint például, hogy a Mester egy R-besorolású Star Trek filmen dolgozik, és hogy elkészítheti a Django elszabadul folytatását, ami a Django/Zorro képregényeken alapulna. Utóbbi esetében pedig egyértelmű, hogy nem rendezheti más, csakis Tarantino.

Bárhogy is lesz, ha mégis lesz tizedik film, akkor vagy a Django folytatás, vagy a Star Trek ugrik. De lehet, hogy egyik sem valósul meg. Ki tudja, talán a Volt egyszer egy Hollywood debütálása után Tarantino is eldönti, hogy melyik utat választja.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás