35 éve szeretjük a Karate kölyköt – de miért?

A fenti kérdésre természetesen szubjetív a válaszunk, de előtte világítsuk meg, miért naív és egyben miért szuper a Karate kölyök, legalábbis az első (bár a többit is örömmel látjuk). Ami a naivitást illeti, sokan csak legyintenek rá a küzdősportok hívei közül, és valóban el kell ismerni, hogy akciófilmként, harcművészeti filmként nem biztos, hogy topkategória, küzdősportfilmként még kevésbé. Még akkor is, ha

az egyik kategóriabesorolás szerint harcművészeti filmdrámáról van szó,

amit ha elolvas valaki, aki látta már, jót nevet. Ha pedig valaki ezért ül le megnézni, alighanem elég nagy lesz a csalódás. 

És mégis sikerfilm lett belőle, ami aligha csak a szubkultúrának köszönhető. Sokan bármelyik jelenétől szívesen továbbnézik, ami a jó filmek egyik ismérve. 

Miyagi mester stílust teremtett.

Az idősödő, szerethető szuperhős ő, vagyis nem tipikus esete a legyőzhetetleneknek. Pat Morita ezért az alakításért kapott Oscar-jelölést. Az ő mondása: 

„Nem számít, győzni fogsz vagy veszteni, a lényeg, hogy jól küzdjél!”

A filmet az átlag fölé emeli a humora mellett a hangulata, a zenéje, a nyugati világban megjelenő keleti kultúra. És Daniel LaRusso is.

A most 57 esztendős Ralph Macchio, bármennyire is hihetetetlen, de 22 volt akkor, amikor leghíresebb alakítása, a Karate kölyök készült.

Amiben úgy 15 évesnek néz ki egy olyan gyereknek, akit mindenki megver, akit a nagyok lenéznek, akinek gyomorgörcse lesz, ha egy lányt meg kell szólítani. 

És Daniel LaRusso ilyen. De nem fut el!