promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A Disney nem nyúl hozzá a Deadpoolhoz
Borítókép:  Kevin Feige - Robyn Beck / AFP
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Ez nem azt jelenti, hogy nem érkezik több rész, hanem hogy nem akarják megvariálni a mostani receptet. A Marvel elnöke megerősítette azt is, hogy jönnek a Marvel sorozatok a Disney csatornájára.

Nem kell bemutatni senkinek sem a poént, ami már régóta keringett a neten, vagyis hogy az Alien királynő is Disney hercegnő lett végül. Sok mindenkinek beindította a fantáziáját a Diseny Fox egyesülés, és nem csak poén szinten, hanem jogosan féltenek egyes franchiseokat, mint például az Alien, vagy a Deadpool.

Talán Kevin Feige, a Marvel stúdió igazgatójának a kijelentése most mindenkit meg fog nyugtatni. Feige a Varietynek adott interjút, és abban kijelentette, hogy a Disney elnöke, Bob Iger elmondta neki, hogy nem fogják sem lapátra tenni, sem káromkodás mentessé tenni Deadpoool karakterét.

„Bob egyszer azt mondta nekünk, hogy ami nem rossz, azt felesleges megjavítani. Nincs kétség, hogy a Deadpool működik, így miért is kellene rajta változtatni?”

– jelentette ki a lapnak a Marvel fejese.

Tehát az R-besorolású filmek maradnak, és valószínűleg a Disney továbbra is szabadkezet fog adni ezekhez, így az alkotókon múlik majd, hogy mit hoznak ki belőlük.

Feige megerősítette azt is az interjúban, amit mi már korábban megírtunk, hogy jönni fognak a Marvel sorozatok a Diseny Plus csatornára. Ezeknek nagyon sok közük lesz a filmekhez, és örül annak is, hogy ezzel egy teljesen más történetmesélést indíthatnak el.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás