promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kiderült, hogy hogyan halt meg Keith Flint
Borítókép:  Hugo Marie/EPA/REX/Shutterstock
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Sokat kellett várni, de fény derült rá, hogyan is végzett magával a The Prodigy énekese.

Az énekest 49 évesen március 4-én reggel találták holtan az essexi otthonában. Idegenkezűségről szó sem volt, tehát maradt a természetes halál, vagy az öngyilkosság. Liam Howlett, a Prodigy zenei atyja később bejelentette Instagramon, hogy Keith bizony önmagával végzett. Mérhetetlen düh és keserűség volt a csapatban, szóval nem is akartak erről beszélni. 

Nem tudtunk semmit, de most a BBC hivatalosan is bejelentette, hogy Keith Flint felakasztotta magát. A toxikológiai vizsgálatok eredményeire, vagyis hogy mi és mennyi volt Keith szervezetében, arra majd később fogunk választ kapni.

A csapat idén a 15. koncertjével tért volna vissza Magyarországra a SZIN-re, de a tragédia miatt az idei össze fellépésüket lemondták, tehát nem turnéznak a nem rég megjelent No Tourists albummal.

Keith Flintről mi is megemlékeztünk, és kitárgyaltuk azt is, mi lesz majd a Prodigyvel nélküle. Ezt ide kattintva éritek el!

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás