promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Az életéért küzd a szexuális zaklatással vádolt rapper
Borítókép:  R. Kelly. Forrás: Rolling Stone
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

„Nem csináltam ezt a dolgot, én nem ez az ember vagyok, a kib*szott életemért küzdök” – mondta R. Kelly.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, tízrendbeli súlyos szexuális zaklatással vádolják R. Kelly R&B-énekest. A lányoknak állítólag szabályokat kell betartaniuk azzal kapcsolatban, mikor ehetnek, fürödhetnek vagy aludhatnak, mit kell viselniük, illetve hogyan kell szexuális kapcsolatot teremteniük a férfival, aki gyakran rögzíti is az együttléteket. Az énekes a szülők elmondása alapján azt ígérte a lányoknak, hogy segíteni fogja zenei karrierjüket.

Most, a csendet megtörve, R. Kelly CBS News-nak adott interjút, amelyben megtört emberként beszélt. Mint mondta, azok a nők, akik őt vádolják, mind hazudnak.

„Belefáradtam a hazugságokba. Látok, hallok, olvasok mindenfélét”

– mondta az énekes.

Egykori barátnője, Kitti Jones 2018 tavaszán a BBC3 dokumentumfilmjében beszélt arról, hogy az R&B énekes egy 14 éves lányból nevelt magának szexrabszolgát.

„Luciferként könyvelnek el. De nem vagyok Lucifer. Csak egy ember. Követek el hibákat, de ne vagyok ördög sem egy szörnyeteg. Nem csináltam ezt a dolgot, én nem ez az ember vagyok, a kib*szott életemért küzdök”

– fogalmazott R. Kelly.

Kelly-t 2008-ban gyermekpornográfiával vádolták meg, mert a vád szerint lefilmezte és lefotózta egy 14 éves lánnyal folytatott szexuális aktusát, de a bíróság végül nem találta bűnösnek. A sajtóhírek korábban arról szóltak, hogy többször is megegyezés révén távozhatott a bíróságról; az egyik alkalommal egy olyan nőnek fizetett, aki azzal vádolta, hogy 15 évesen létesített vele szexuális kapcsolatot.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás