promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Májusban indul a hatodik Nagy-Szín-Pad!
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Mint tudjuk, nyolc banda feszül egymásnak, de ez nem tehetségkutató, hanem tehetségmutató, mivel már mindegyikük bőven letett valamit az asztalra. A tét csak annyi, hogy kit akartok látni a giga-fesztiválok headlinerei között a Nagyszínpadon.

A Nagy-Szín-Pad! eddig is bejött, ezt jól példázza, hogy az elmúlt években olyan előadók és zenekarok szerepeltek benne, akik ma már arénákat töltenek meg, és a fesztiválok nagyszínpadán, főműsoridőben játszanak, elég, ha csak a Halott Pénzre, a Margaret Island-re, a Honeybeastre, a Lóci Játszikra, vagy a tavalyi győztes Apey & the Pea-re gondolnunk.

A 2019-es mezőnyt a Follow the Flow, Koszi Janka, a New Level Empire, a Nomad, a Stolen Beat, a Useme, a USNK és a The Bluebay Foxes alkotja.

„A mezőny idén is hihetetlenül színes és erős. A résztvevők között akad lenyűgözően tehetséges énekesnő, tehetségkutató győztes rapcsapat, hatalmas és lojális rajongótáborral rendelkező együttes, a YouTube-on nézettségi rekordokat döntögető trió, és évek óta élmezőnyben dolgozó rockzenekar is. Bárki nyerjen is idén, egy biztos: ők már mindannyian győztesek, és fényes karrier előtt állnak”

– mesélt az idei tehetségmutatóról Lobenwein Norbert, a Nagy-Szín-Pad! alapítója.

Száznál is több koncertszervezőtől, producertől, újságírótól, zenei szerkesztőtől érkeznek ajánlások azokról a zenekarokról és előadókról, akik önerőből jutottak el teltházas klubkoncertekig, vagy éppen rádióban és YouTube-on népszerű dalokig. Közülük választja ki egy nagy létszámú kör azt a nyolc előadót, akiket meghívnak a versenyre.

„A Nagy-Szín-Pad! elődöntői és döntője teljes koncertekből áll, így akár egy négy plusz egy napos fesztiválnak is tekinthető, amelynek kulisszái mögé a tévénézők is betekintést nyerhetnek. Különös figyelmet fordítunk arra, hogy a résztvevőknek a lehető legprofesszionálisabb lehetőséget nyújtsuk a nagyobb közönség előtti bemutatkozásra, és idén számos újítást bevezetve még nagyobb hangsúlyt fektetünk a látványelemekre”

– mondta el az alapító, majd hozzátette: a már említett fesztiválfelkérések mellett rengeteg értékes díjjal is gazdagodnak majd a legjobb Nagy-Szín-Pad!-osok.

A helyszín idén is az Akváruim klub lesz, a döntőt pedig május 16-án tartják, de lássuk a teljes menetrendet!

05.08. Follow the Flow - KosziJanka
05.09. Nomad - New Level Empire
05.10. Useme - Stolen Beat
05.11. USNK - The Bluebay Foxes

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás