Liam Neeson kétszer ölt meg egy jó filmet

Liam Neeson legalább annyira vicces, mint egy véres hókupac. Azzal, hogy őt választották a Dermesztő hajsza (Cold Pursuit) főszerepére, mintha szándékosan bele akartak volna rondítani a fekete komédiába. Liam Neeson remekül üti pépesre a gonoszok fejét olyan ábrázattal, hogy az ember hirtelen minden bűnét meggyónná neki, kiválóan üldöz, hajt, mint egy pitbull, és nem nyugszik, amíg az utolsó ellenfele életben van, de humora nincs. Márpedig a norvég eredeti Az eltűnés sorrendjében (Kraftidioten) alapján készített Dermesztő hajsza lényege nem az üldözés, nem a vérengzés, és a bosszú, hanem a humor.

A sötét, kíméletlen humor, ami igazán szórakoztatóvá tette a filmet, anélkül csak egy lendületes hullaszámlálást kapunk. 

„Ha az ember minden nap ugyanazt az utat járja be, eszébe juthat, mi lett volna, ha az élete más irányt vesz, de én nem szoktam ezen töprengeni, mert mázlim volt, korán rátaláltam a helyes útra, és nem tértem le róla”

– mondja a film elején Nelson Coxman (Liam Neeson), a síparadicsommá vált kisváros Kehoe megbecsült hókotrója, amikor a település az év polgára címmel tünteti ki. Az ars poetica szólhat persze a hó eltakarításának is, hiszen, mint azt a film során számtalanszor látjuk, a méteres hófalakba fúrt útról tényleg nem lehet letérni, de a köszönőbeszéd mintha Liam Neesonról szólna. Rátalált egy szerepre, és azóta mást sem csinál, csak üldözi a rosszfiúkat, és igazságot tesz a maga módján. Korábban összetett karaktereket is egész jól életre tudott kelteni, de mára annyi maradt belőle, amennyit az Elrabolva (Taken) trilógiájában láttunk, se több, se kevesebb. A Dermesztő hajsza ennek köszönhetően épp olyan lett, mint az Elrabolva, csak amíg ott mindenki ugyanolyan savanyú ábrázattal vette tudomásul a végzetét, most a bánatosan dühös Neeson körül mintha mindenki totál be lenne állva.

A sztori szinte kockáról kockára ugyanaz, mint a norvég eredetiben, ami nem csoda, hiszen az eredeti rendezőjét, Hans Petter Molandot igazolták le a remake-hez is, ő pedig minek változtatott volna a győztes csapaton, elvégezte még egyszer ugyanazt a munkát. Adott egy kisvárosi hóeltávolító menedzser, aki az embereket nem annyira, a havas tájat annál jobban ismeri. Feleségével él a festőien valószínűtlen semmi közepén, reggel beül a hókotróba, és utat vág mindazok számára, akiket nem rettent el a zord vidék. Az idilli életnek azonban egy nap hirtelen vége szakad, amikor a fiát holtan találják. Drogtúladagolás végzett vele, ám ebbe a férfi képtelen beletörődni, és már éppen a szájába veszi a puska csövét, hogy gyorsan véget vessen a rémálomnak, amikor kiderül, hogy a fiának semmi köze nem volt a droghoz, csupán rosszkor volt rossz helyen. Ezzel pedig Liam Neeson üzemmódba kapcsol a film: elindul a gyilkolás.

Az eredetiben Nils, itt Nelson megkezdi a hajszát a fia gyilkosai után. Csakhogy a kérlelhetetlen bosszúval két rivális drogdíler bandát is egymásnak ugraszt, ezzel pedig szintet lép a gyilkolászás. És még mielőtt elkezdenénk hitetlenkedni, hogy egy hókotró munkás miként kerekedhet felül a maffia válogatottan kegyetlen katonáin, kiderül, Nelsontól, mondjuk úgy, a családi hagyományokhoz hűen nem áll távol a gyilkolás. Így, akár csak az eredeti filmben, hamar felpörög a hullaszámláló: minden elhalálozott szereplő neve kis kereszt társaságában tűnik fel a fekete képernyőn az elmúlása pillanatában.

Ami már önmagában elegendő figyelmeztető jel: hé, ez nem egy szokásos bosszú-, vagy maffiafilm. És valóban, a Dermesztő hajsza lényege tényleg nem az, hogy a gyászában k*rva dühös apuka hogyan mészárolja le a fia gyilkosait, hanem az, hogy ebben a végtelen hómezőben, amit létezésnek hívnak, milyen rohadtul értelmetlen élni. Miért csináljuk? Miért kelünk fel reggel? Miért ragaszkodunk szabályokhoz? Minek árulunk drogot? És mire föl becsüljük magunkat olyan sokra? Az eredetiben ezek a kérdések a jól megszokott északi komorsággal előadva ellenállhatatlanul gyomrozzák az embert. Liam Neeson esetében azonban egy valami hiányzik, az irónia, vagyis az önirónia. Stellan Skarsgaard az eredetiben hitelesen hozta ezt a „Hide the Pain Harold” figurát, aki fájdalmas vicsorral mosolyog és szenved egyszerre, amerikai kollégája azonban erre képtelen: vicsorog, mint a veszett kutya, de szenvedve kacagni nem tud. Így pedig környezete hiába csinál hülyét magából – ebben talán a visszafogottságában is fergeteges William Forsythe a legjobb Brock, Nelson testvérének szerepében –, a fekete humor megáll a feketénél, azon túl pedig csak a fémhálóba csavart hullák mutatják az utat.

Így a vége felé mondjuk ki bátran, a filmet Liam Neeson tette tönkre. És nem csupán a színészi alakításával. Bár azzal is sokat ártott, ez a savanyú-kegyetlen ábrázata csak súlyos sérülést okozott, de a film túlélte a támadást. Amikor azonban mint egy szenvedő, és az életéért könyörgő áldozat a hóban heverve hozzá fordult, Neeson egyszerűen golyót eresztett a fejébe. A Dermesztő hajsza médiakampánya során a színész a brit The Independent kérdésére, hogy miként élte bele magát a bosszúszomjas apa karakterébe elmesélt egy sztorit, amit alighanem jobb lett volna megtartani magának. Vagy negyven éve Neeson egy nőismerősét, aki nagyon közel áll hozzá, megerőszakolták, és amikor a színész az elkövető bőrszínét kérdezte, kiderült, egy fekete férfi volt az elkövető. Ezen, elbeszélése szerint annyira felhúzta magát, hogy fogott egy ütőt, és kiment az utcára feketékre vadászni.

A sztori hamar szertefutott a médiában, és a színészt még azelőtt rasszistának kiáltották ki, hogy levitte volna a hangsúlyt a mondat végén. Hiába cáfolt, hiába utasította vissza a rasszizmus vádját, esélye sem volt kimagyaráznia, amit mondott, megmondta, és amint látjuk, manapság nincs bocsánat. A valóban ijesztő kirohanásának hála le kellett mondani a Dermesztő hajsza vörös szőnyeges premierjét, és a botrány úgy tűnik, nemcsak a bemutatót, de a filmet is elsöpri. Az Amerikában február elején bemutatott alkotás eddig a gyártási költségnek valamivel több mint a felét hozta vissza, és amilyen tempóban zuhan a nézettsége, feltehetően a nullszaldó sem lesz meg. Kár érte, mert a sztori és a rendező többet érdemelt volna. De aki Liam Neesonra tesz, az biztos lehet benne, hogy valaki elhalálozik. Ezúttal maga a film.