Minden nap egy óriáscsecsemő vágja beléd a kést

Mi lehet rémisztőbb annál, mint ha egy óriáscsecsemő üldöz a kezében késsel, és nem menekülhetsz, beléd is mártja? Mondjuk az, ha a vérszomjas baba újra és újra meggyilkol, és te minden reggel ugyanarra a napra ébredsz, tudva, hogy a gyilkosod megint le fog csapni.

A 2017-es Boldog halálnapot! bizarr és rendkívül szórakoztató módon vegyítette a Sikoly, a Rémálom az Elm utcában és a Chucky világát a Bill Murray-féle Idétlen időkig abszurd humorával. Egy át nem pihent éjszaka után Tree (Jessica Rothe) egy évfolyamtársa kollégiumi szobájában ébred, Carter (Israel Broussard) biztosítja róla, hogy semmi sem történt köztük, csak aludtak. A lány így nyugodtan nekivág szeptember 18-nak, amely nem csupán a születésnapja, hanem a halálának napja is egyben. Egy csecsemőmaszkos alak ered a nyomába, és a szülinapos hiába menekül, a rémisztő alak meggyilkolja. Tree azonban nem egy létezésen túli ismeretlen világban, hanem ismét Carter ágyában ébred, és a naptár ugyanazt a napot mutatja. Majd újra meghal, és újra felébred az ágyban, és így tovább, egészen addig, míg meg nem oldja a rejtélyt, és le nem leplezi a gyilkosát. A most mozikba került második rész így egy már lezárt történetet folytat, nem kis kihívást vállalva ezzel. A Boldog halálnapot! 2 azonban csavar egyet a dolgon, a horrort időhurkos sci-fivé változtatva. És bár a fekete humor már közel sem olyan gyilkos, mint az első részben, és a hajsza sem annyira rémisztő, a film mégis üde színfolt a rengeteg, magát halálosan komolyan vevő vacak horror között.

Tree az első részben néhány tucat pusztulást követően végre rájön, hogy szobatársa, Lori (Ruby Modine) a gyilkos, hatásos megelőző akcióként kirúgja a lányt a kollégium ablakán, megszakítva ezzel az örök körforgást, így akárcsak Bill Murray karaktere az Idétlen időkig-ben, a lány másnap új napra ébred. Az időhurok kibomlott, minden visszazökkent a rendes kerékvágásba. Így már meg sem lepődünk, hogy amikor Carter szobatársa, Ryan (Phi Vu) beront a szobába, Carter és Tree egymás karjaiban hevernek az ágyon. A fiú kidobja Ryant, akinek így jobb híján be kell érnie kutatótársaival, pechjére azonban nem csupán velük, de a babaarcú gyilkossal is összefut, aki ezúttal rá csap le. Ahogy a kés a testébe szalad, hirtelen felébred az autójában, és végigéli a film nyitójelenetét: az átok most már őt sújtja.

A következő körben ezt Treevel és Carterrel is közli, a lány pedig rögtön tudja, mi a teendő, el kell kapni a gyilkost, és persze újra kell értékelnie szobatársa megölését is, hiszen a jelek szerint vagy nem ő volt a gyilkos, vagy nem egyedül dolgozott. Innen már könnyen megjósolhatók az események, Ryan igyekszik elkerülni a végzetét, ám a csecsemőmaszk újfent utoléri. Lecsapni azonban már nem marad ideje, Tree ugyanis gyorsabb volt, megmenti Ryant, leveszi a maszkot a gyilkosról, és ezzel egy pillanat alatt a feje tetejére áll a film.

Eleinte persze nem lehetünk benne biztosak, jól döntöttek-e az alkotók, hogy elmagyarázzák, miként volt lehetséges Tree állandó elhalálozása és reggeli feltámadása. Egy darabig a horror rovására történő tudományos fantasztikum is kicsit hiteltelennek tűnik, ahogy azonban ismét beindul a hajsza a gyilkos után, a Boldog halálnapot! második része megközelíti az első darab tempóját. Őrült agymenéssé válik, amiben még az sem zavaró, hogy az időhurkok, párhuzamos dimenziók és féregjáratok sztorija néha megbicsaklik, néha ellentmondásba szalad, és sokszor semmi értelme sincs. Minden idiotizmusával együtt is felszabadítóan vicces. Nem akar vérgőzös, hideglelős horrorrá válni, és ugyanígy a sci-fit sem viszi túlzásba. Ráadásul kellő tisztelettel viseltetik a nagy elődök (és egyértelmű inspirációs források) iránt, így a fent felsoroltak mellett például a Vissza a jövőbe világát is remekül idézi meg Christopher Landon forgatókönyvíró-rendező.

És még arra is marad ideje, hogy filozófiát és morális kérdéseket csempésszen a vadul száguldó sztoriba. Tree-nek a párhuzamos univerzumok között őrlődve választania kell a szerettei között, hogy kit hagyjon hátra, és kihez ragaszkodjon? Szerencsére a könnyes jeleneteket sem viszi túlzásba a film, az időhurok titkain vagy a családi kötelék erején elmélkedő epizódok így nem törik meg a lendületet, nem zökkentik ki a nézőt, és nem vonják el a figyelmet a poénokról. Ami azért sem baj, mert idővel világossá válik, hogy sem a horror, sem a sci-fi, de még az érzelgősség sem nyom annyit a latban, mint a fekete humor. Ez jelenti a film sava-borsát, és ezért is volt kiváló választás már az első részben is Jessica Rothe. A színésznő tökéletesen hozza a „kint is vagyok, bent is vagyok” karaktert, aki vidáman kacsint össze a nézővel:

„mindketten tudjuk, hogy ez csak egy poén, de azért csináljuk rendesen”,

mégis képes a frászt hozni az emberre, amikor épp hidegvérű gyilkosként iktatja ki a gonoszokat. És nem is marad egyedül ebben az egyszerre parodisztikus és mégis halálos világban, Israel Broussard és Phi Vu is természetesen simul bele az időhurkokkal felkavart univerzumba, és a mellékszereplők is kellően szórakoztatók.

Nem lett zseniális, nem újítja meg a műfajt, mint Jordan Peele a horrort fekete humorral és jó adag társadalomkritikával felütő Tűnj el! című filmje, és nem is feszegeti a zsáner határait, mint a hasonlóan önironikus Ház az erdő mélyén, sőt, még az első rész színvonalát sem éri el, a Boldog halálnapot! 2. azonban így is remek szórakozás. Minden megvan benne, amiért érdemes egy kis kikapcsolódásra beülni a moziba. Sajnos úgy tűnik, ezt azonban kevesen gondolták így eddig, a film ugyanis csúnyán bukni látszik, Amerikában legalábbis jócskán elmaradt a várakozásoktól a pénztáraknál. Magyarországon nem futott rosszul, a múlt hétvégén csaknem 30 ezren váltottak rá jegyet. Ők vélhetően nem bánták meg.