Varázslatos népzenéket gyűjtött David Attenborough

Újabb csodálatos műsorral örvendeztette meg igényes hallgatóit a Bartók Rádió, amikor most februárban, 5-én és 19-én Népzene távolról című műsorát Sir David Attenborough már-már majdnem feledésbe merült, de nemrég kiadott népzenei gyűjteményének szentelte. 

A világ leghíresebb természetfilmese nem csak filmeket készített, hiszen amerre járt – és hol ne járt volna Dél-Amerikától a Csendes-óceán szigetvilágáig – népzenei felvételeket is készített. A 92 éves szakembernek csak most lett ideje rendszerezni őket és a BBC-vel közösen közre is adták a legjobb felvételeket. E zenéket és történetüket a rádió jó szokása szerint továbbra is visszahallgathatjuk ide kattintva, a február 5-ei és a 19-ei adást választva.

A felvételek Nyugat-Afrikából, Dél-Amerikából, Madagaszkárról, Indonéziából, Pápua Új-Guineából, a csendes-óceáni szigetekről és Észak-Ausztráliából származnak. Kiderül, hogy Attenborough a 20. század derekán Paraguayban hallotta és rögzítette, ahogyan a később világhírnevet szerző Los Paraguayos játszik (a február 19-ei adás első felében hallhatjuk mi is). Amikor ő látta és hallotta őket paraguayi hárfán játszani, még nem is így hívták őket, később viszont Angliában a Beatles-szel és a Rolling Stones-szal is együtt zenéltek.

Felvette azt is, ahogy guarani indiánok énekelnek a saját nyelvükön. Tonga királynőjének meghívására érkezett a Csendes-óceán eme szigetére, majd – ha már arra járt – bejárta a többit is. Megismerte az orrsípot, amit nem szájjal, hanem orral fújnak. Szinte felbecsülhetetlen kincset fedezett fel, és adott most át nekünk. 

A My Field Recordings from Across the Planet című, nemrég megjelent dupla albumot Attenborough hatására a BBC archívumából szedték össze („Valahol meg kell lennie” – mondta). A felvételek sok-sok évtizede maga bocsátotta a BBC rendelkezésére, de eredetiben szinte soha senki nem hallotta őket. A dupla albumnak (ami ide kattintva hallható) nagyobb cikket szentelt itthon a Fidelio, ebből idézünk mostantól: 

„Bárhol jártam, ha zenébe botlottam, rögzítettem” – mondta a természettudós, aki több, mint hatvan zenei felvételt adományozott a BBC zenei gyűjteményének. A lemez producere szerint

hópárducot filmezni és félénk halászokat, egyszerű embereket rávenni az éneklésre, zenélésre végeredményben hasonló dolog: türelem, empátia, alázat szükségeltetik mindkettőhöz, és idő, amíg megbíznak benned.

Néhányat ezek közül a felvételek közül Attenborough felhasznált természetfilmjeiben, mások több mint fél évszázadon keresztül lapultak az asztalfiókban. Ezekre bukkant rá Julian May, a későbbi lemez producere, aki meglepettségét fejezte ki a felvételek minősége és élvezeti értéke felett.

„Valódi kincsek ezek”

– vélekedett. Az ötlete az volt, hogy készítsenek egy rádióműsort, ahol a zenei gyűjtéseket David Attenborough saját élménybeszámolóival, visszaemlékezéseivel kísérné. Ebbe bele is egyezett a természettudós.

Julian May felidézett egy vasárnap délelőtti összejövetelt, amikor először mutatta meg neki az általa kiválasztott, bemutatásra érdemesnek ítélt anyagokat. Attenborough hatvan éve nem hallotta ezeket, és nagyon meghatódott tőlük.

„A hatvanas években voltak olyan szegletei a világnak, ahol

az emberek még a tradicionális zenei környezetükben éltek és tudomásuk sem volt a nyugati populáris vagy klasszikus zenéről,

ami azóta meghódította az egész világot. Szóval ezek a hangok – amiket az ügyetlen kis magnómmal vettem fel – olyan állapotokat rögzítenek, amit ma már lehetetlen lenne reprodukálni” – nyilatkozta David Attenborough.

Így, miközben például Balin pitonok, vagy komodói varánusz keresésére indultak, a gamelán zene elképesztő világába csöppentek. „Minden este próbákat tartott a helyi közösség. A falusi emberek a földön, egy körben ültek, miközben a gamelán zenekar vezetője megtanította nekik a kompozíciókat és rávezette őket, hogyan játszanak. Ezután ezt a rendkívül összetett zenét elképesztő összehangoltsággal és nyugalommal játszották” – mesélte erről Attenborough. Egy másik rendkívüli találkozásról is beszámolt a Fidzsi-szigeteki Koróról.

„Azt mondták nekünk, hogy van egy helyi pap, aki az énekével a teknősöket ki tudja csalogatni az óceánból.

Elmentünk hozzá. Egy nagyon szerény ember volt, aki megerősítette a róla élő legendát, hozzátéve, hogy ha jól csinálja, a fehér cápa is hallgat az énekére. Elvitt minket egy óceánra néző sziklára, ahol gyönyörű, mélykék volt a víz. Amikor énekelni kezdett, hirtelen megjelent egy teknős. Azt gondoltam, biztos csak a véletlen műve, hiszen rengeteg teknős élhet errefelé. De nem mutatkozott több teknős. Miután eltűnt a víz felszínéről,

nem sokkal később ugyanazon a helyen felbukkant egy fehér cápa. Lenyűgöző volt”

– emlékezett vissza Attenborough.

Madagaszkáron egy „visszafordulási” szertartás felemelő zenéjét rögzítette. A helyi emberek úgy vélik, bizonyos időközönként a halottaik visszafordulnak. Ilyenkor kimennek a temetkezési helyre, vidáman zenélnek nekik, hogy megmutassák, minden rendben megy a földi életben, amióta ők eltávoztak.

Ausztráliában nagy hatást gyakorolt rá, amikor egy szertartáson a több ezer éves hangszerrel, a didgeridoo-val idézték meg a kígyóisten Yurlunggurt. Paraguayban pedig armadillókat, vagyis tatukat filmeztek a Zoo Quest című műsorba – közben Attenborough egy albumra való tradicionális hárfazenét vett fel, amit a film aláfestésére is használt.

„Ez a hárfazene nagyon népszerű lett Nagy-Britanniában, mert

azelőtt nemigen hallhattak efféle hagyományos hárfaszót az itteni emberek.

Nem sokkal később egy valódi paraguayi zenekar bukkant föl Londonban, és ugyanazokat a dallamokat játszotta, mint amelyek a filmben szerepeltek, és csodálkoztak, hogy a közönség már velük dúdolta őket”. 

Csattanóként a Songlines alapján íródott Fidelio-cikk után következzék valami más, amelyre véletlenül bukkantunk Attenborough és a népzene kapcsolatát böngészve.

Mégpedig egy Attenborough és Madagaszkár ihlette dal, méghozzá a klippel. Zene és film tökéletes, kevéssé ismert találkozása: