promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Így prédikál Pajor Tamás
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Nem misét kapunk tőle, hanem zenét. A Patrióta című dalában feltűnik Geszti Péter, Fatima, Wolfie (Punnany Massif), Szikora Róbert és még Oláh Gergő is. Tamás művésznevet is változtatott, Prédikátorként működik tovább.

Pajor Tamás zenei pályafutását 1980-as évek elején kezdte, a Neurotic együttesben, amely az egyik legkultikusabb magyar underground zenekarként vonult be a történelembe. A zenész, aki rapperként is úttörőnek számít Magyarországon, lázadásból hozta létre az együttest. A Neurotic Pajor Tamás megtérésével bomlott fel, 1987-ben. A zenekar történetét Xantus János Rock-Térítő című filmje mutatja be. Pajor kereszténnyé válását követően lelkész lett és 1988-ban az Ámen együttesben folytatta, de mint látható, azért néha prédikál nekünk egyet.

„A Prédikátor egy közülünk. Örül és szenved, mint bárki más. Az igazit keresi a látszat mögött, a jót egy meghamisított, rossz világban. Keresi az utat a szívhez, ha kell beszól, de ha kell, bátorít is. Költészetet hoz a zenébe, zenét a költészetbe és igazságvágyat mindkettőbe. Ismert formákkal vezet az ismeretlen felé, valahogy ezt szeretném én is a zene eszközeivel” – mesélte Tamás az új név választásáról.

A Prédikátor, vagyis Pajor Tamás „Patrióta” című dala olyan neves előadókat hozott össze, akik széles skálát fednek le stílusuk, világnézetük és életkoruk alapján. Nem csak a videóklipben tűnnek fel, hanem néhány sor erejéig saját zeneiségüket és hangzásukat is belecsempészik a dalba. Közreműködött például Geszti Péter, Deniz, Fankadeli, Oláh Gergő, Szikora Róbert, Fatima, a Punnany Massif frontembere Wolfie, Varga Miklós, Jónás Vera, Gesztesi Károly pedig harmonikán játszik.

„A produkció arra vállalkozik, hogy bemutassa: gondolkozhatunk bár a legkülönbözőbb módon az életről, a szülőföldünkről, de abban hasonlítunk, hogy minden nehézség ellenére szeretünk itt élni. A dal arra is példát kíván adni, hogy nem kell mindenben egyetértenünk ahhoz, hogy jóban legyünk egymással; hogy humorral könnyebben vehetjük az akadályokat, és hogy a másik ember elismerése és szeretete 2019-ben is képes felülírni a gyűlölet hangját” – mondta Tamás a dalról.

Most pedig teszteljük igaz-e, hogy valaki akkor is tud jó zenét írni, ha már nem lázadó punk, hanem egy hittel és reménnyel teli ember.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás