promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Vérbeli popdal érkezett a Kollányi, Lotfi, Kowa triótól
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Kollányi Zsuzsi új dallal tért vissza, és egy briliáns kollaborációban alkotta meg az „Eszembe jutottál” című szerzeményt. A zenében az ország top producerével, Lotfi Begivel, a szövegben pedig Balázs Gyulával, vagyis Kowalskyval dolgoztak össze, és alkottak meg egy tökéletes triót, na meg egy fülbemászó muzsikát.

Az énekesnő az elmúlt két évben már rengeteg helyen letette a névjegyét: dalok, kollaborációk, de visszatérő vendég a Pilvaker színpadán is. Hogy kicsi bulvár is legyen benne, Zsuzsi nyár végén ikerpárnak adott életet, és azóta magánélete került az első helyre, de már nem bírta zene nélkül, úgyhogy muszáj volt visszatérnie kicsit az énekléshez.

Az énekesnő nem először zenél Begivel, hiszen a DJ-vel és Majkával alkotott hármasuk „Valahonnan” című száma már megközelíti a 30 milliós lejátszást. A szintén Majkával készített „Elég lesz” című dala pedig 20 milliós megtekintés fölött jár a YouTube-on.

Az Eszembe jutottál zenéjét és szövegét Bartalos Jenő szerezte, aki a „Valahonnan” című slágert is írta Zsuzsinak 2017-ben. Lotfi Begi ezúttal is a hangszerelésért felelt, Kowa pedig karcos és azonnal felismerhető hangját, valamint szólórészén keresztül saját gondolatait dobta be a produkcióba.

Nincs más dolgotok pophuszárok, tesztelésre fel!

(Torony)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás