Árpád-házi Szent Erzsébet, aki palotájába fogadta a fedél nélkülieket

Három olyan névnapot ünnepelünk másfél hét alatt, amely minden családot érint, hiszen kinek ne lenne a rokonságában Erzsébet, Katalin vagy András? Közülük az első, november 19. Erzsébet napja, és kötődik egyben a szenthez, aki bearanyozta a környezete számára a sötét középkort.

Négy évesen eljegyezték, öt évesen idegen országba, leendő apósa eisenachi udvarába került, tizennégy évesen megházasodott, húsz éves koráig szült három gyermeket, huszonnégy évesen meghalt. Addigra már négy éve özvegy volt.

Ha csupán a magánéletét nézzük Árpád-házi Szent Erzsébetnek, már önmagában ez hihetetlen mai szemmel, persze az 1200-as években, egy királyi család leányának (II. András magyar király gyermekének) életében mindez benne volt. Ettől még önmagában nem avatnak szentté senkit, halála után négy évvel mégis ez történt vele.

Abba a rövid életútba ugyanis, amely neki megadatott, a boldog házasságon kívül belefért, hogy kórházakat alapítson, felkarolja a szegényeket, télre a palotájába fogadja a fedél nélkülieket, mindezt ráadásul úgy, hogy férje családjának rosszallása kísérte jóságát.

De éppen ennek köszönhetjük a legendát, mely szerint egy napon élelmet csempészett ki a rászorulóknak, rokonai viszont megállították, és megkérdezték, hogy mit visz magával. El akarta titkolni szándékát, azt mondta, rózsák vannak a kötényében, az Úr pedig egyszeriben virágokká változtatta a kenyeret.

Vasárnap a katolikus templomokban Erzsébet-kenyeret kaphattunk (segítve a helyi Caritassal a rászorulókat), ma az Erzsébetek ünnepeljük. A következő vasárnapon a Katalinokat, jövő hét pénteken az Andrásokat.

Aki valamivel részletesebben (öt percben) meg szeretné ismerni Árpád-házi Szent Erzséb életét (amely egy méltó filmfeldolgozást is simán megér), olvassa el a Rubicon cikkét.

(AA)