promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Több százezer ember a Vörösmarty téren, két és félmillió égő Bécsben
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Miközben Bécs két is félmillió izzóba öltözik, kétszáz kilométernyi kábel kíséretében már novemberben a saját adventi vásáraira (húszat tartanak belőle az osztrák fővárosban), addig a magyar főváros is készül – illetve ez már több is, mint készület.

Húsz éves immár és évente több százezer látogatót vonz a Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár, amely a hétvégén megnyílt és csak az újév első napján zár a Vörösmarty téren.

Mi a kínálat?
Röviden: kézműves termékek, par- és népművészeti tárgyak, gasztronómiai különlegességek, magyar borok, kóstolók a hüttében, illetve tematikus gasztrohetek (liba, töltött káposzta, vad- és halétel hét, böjti étkek, a hanuka ízei).

Édességek
Kürtöskalács, lepény és sült gesztenye, házi csokoládé és marcipán, flódni, bejgli, rétes,mézeskalács.  

A zenei kínálat
Népzene, jazz, crossover, alternatív, blues, soul hétköznap és hétvégén, továbbá bábszínház, zenés-táncos előadások hétvégenként.

A kézműves játszóház programja
Gyertyaöntés, a mézeskalács-sütés, a gyöngyfűzés, a nemezelés és a kosárfonás a fűtött faházban, december elejétől.

Nyitva tartás
December 24-ig naponta 10 órakor nyitnak a kézművesek és 20 órakor zárnak, kivéve pénteken és szombaton, amikor 21 óráig tartanak nyitva. A vendéglátóipari egységeket további egy órán át felkereshetjük. December 24-től rövidül a nyitva tartás.
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás