promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Fucsovics Márton karriercsúcsot állított be
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Fucsovics Márton négy helyet javítva, egyben karriercsúcsot elérve a 38. helyen áll a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján, melynek élén Novak Djokovic leváltotta Rafael Nadalt – írja az MTI.

Az ATP honlapja szerint a nyíregyházi játékos eddigi legjobbja a 40. hely volt, s annak ellenére előrébb tudott lépni, hogy a párizsi versenyt – s egyben a szezont – sérülés miatt idő előtt be kellett fejeznie. A sérülését követően a magyar teniszezőFacebook-oldalán készített egy kis összegzést az idei idényéről:

Négy Grand Slam torna: 4 győzelem, 4 vereség
Hét ATP 1000: 6 győzelem, 6 vereség
Négy ATP 500: 4 győzelem, 4 vereség
Kilenc ATP 250: 11 győzelem, 8 vereség
Három Challenger: 10 győzelem, 3 vereség
Köszönöm, hogy velem voltatok, biztattatok a nehezebb napokon is!
– írta.

A legjobb 200-ban egyébként még egy magyar férfi teniszező, Balázs Attila található, ő most a 189. helyen áll.

A szerbek legjobbja, Djokovic pályafutása során negyedszer tér vissza az első helyre, legutóbb éppen két éve, 2016 október végén vezette a rangsort. Az orosz Marat Szafin (2000) óta ő az első, aki az év közbeni top 20-on kívüli helyezés után vissza tudott kapaszkodni az éllovas pozícióba. Az esztendő elején könyökműtéten átesett, 31 éves Djokovic májusban még a 22. volt az ATP világranglistáján.

Ami a hölgyeket illeti, Babos Tímea egyesben változatlanul a 61., párosban pedig továbbra is harmadik a rangsorban.

(MTI/HZS)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás