Egy „kicsi” zenekar a Nagyszínpadon, óriási lelkesedéssel: Blossoms

A Blossoms még minden fesztiválon a délutáni bemelegítő órákat kapja, és ez most a Sziget Fesztiválon sem volt másképp. Nagyon örültem, amikor megláttam a banda nevét a fellépők között, annak meg főleg, hogy a zárónapra tették őket.

Elnézést kell kérjek, hogy a címben kicsinek titulálom a zenekart, viszont idézőjelbe is tettem a dolgot. Még nagyon kezdőnek számítanak a szakmában, de ehhez képest annál magasabbra törtek. Öt éve, azaz 2013-ban alakultak: Tom Ogden énekes és Joe Donovan dobos még egy iskolai kiránduláson ismerkedtek össze. Hozzájuk csatlakozott Charlie Salt basszer, Josh Dewhurst gitáros és Myles Kellock, aki főleg a szintikért felelős.

A csapat 2016-ban a BBC tehetségkutatóján a negyedik helyen végzett, de megint azt kell mondjuk, kit érdekel, hogy lecsúsztak az éremről, amikor már két album van a hátuk mögött, két év után meg már a Sziget Nagyszínpadának fellépői.

A bemutatkozó album pont a tehetségkutató évében, azaz 2016-ban jött ki, ami a szimpla Blossoms nevet kapta. A második albumuk elég friss, 2018 áprilisi. A „Cool Like You” névre keresztelt korongot nagyon sokat hallgattam most nyáron, még az okmányirodában ülve is buliztam rá egyet. Ott döntöttem el, hogy mindenképpen látnom kell, mit tud élőben Ogden és csapata. Persze mint sokan, én is Charlemagne című daluk után figyeltem fel rájuk, ami rá is került az egyik válogatásra, amit a barátaimnak szoktam összerakni friss indie számokból.

A srácok kicsit hálátlan feladatot kaptak, és ezt nem arra kell érteni, hogy a délutáni órában kellett fellépniük. A koncertet még viszonylag kellemes időjárással kezdték, de már ekkor ki volt írva a Nagyszínpadnál, hogy mindenki készüljön, mert jön a vihar. Utána szél és homokviharban kellett folytatniuk, és végül megérkezett az eső. Tréfásan bocsánatot is kértek, hogy magukkal hozták ezt a béna manchesteri időjárást.

(A The War on Drugs járt a legrosszabbul, ott végig esett, míg az este headlinerére, azaz az Arctic Monkeysra beszüntette tevékenységét az égi áldás.)


A Szitizenek persze nem riadtak meg se esőtől, se villámtól, sőt, aki maradt, az még nagyobb hangulattal tolta végig a koncertet, ahogy a Blossoms is azon volt, hogy mindenkit ott tartson. Myles Kellock szintetizátoros pont aznap, azaz augusztus 14-én ünnepelte a születésnapját, így a közönségtől megkapta a Happy Birthdayt. A hab viszont az volt a tortán, amikor Ogden elővette a Wham!-től a Last Christmast, és szakadó esőben elkezdték előadni a nyár közepén. A közönség vette a poént és marha nagyot buliztak rá, én meg nem győztem törölgetni a könnyeimet a röhögéstől meg az esőtől.

 

A Blossoms nem szokott túl sok időt kapni a fesztiválokon, itt viszont több mint egy órát játszhattak, ami tizennyolc számot jelentett. Még lehetett érezni rajtuk, hogy kicsit be vannak feszülve, de annyira jól kezeltek minden helyzetet és mozdultak ki a komfortzónájukból ilyen fiatalon, ilyen szituációban, hogy óriási zenekar lehet belőlük. Persze ehhez az is kell, hogy később zeneírásban is fejlődjenek, és ne csak tartsák a szintet, de bőven ugorják is meg azt. Mivel a banda rendkívül rátermett emberekből verbuválódott, így jómagam ebben sem féltem őket.

A Blossoms életstílusban, öltözködésben, hangzásban is hozza kicsit ezt a modern hippi vonalat. Azonban ez nem megy el az igénytelenség felé, sőt, a koncert tökéletesen szólt. Megtaláltam benne a klasszikus részeket, amit sikerült a XXI. századi szinti-pop és indie elemekkel feldíszíteni.

Hogy fejlődniük kell, azt ők is tudják, de rengeteg idejük van még, és az ösvény, amin most jelenleg járnak, az tökéletes, és nevetve fognak elgörgetni az útjukból minden akadályt. Ha legközelebb jönnek, már biztosan nem a délutáni órákban látjuk őket, hanem az egyik fő headlinert fogják felvezetni, ha csak nem ők lesznek azok.

Érdemes pár dalt elővenni a Szigetes setlistből, hogy jobban megismerjük őket:

At Most a Kiss