promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A Two Door Cinema Club már tényleg nagyszínpados
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A banda nem igazán tagadja az észak-ír származását, ez gyakorlatilag a közönség soraiban is visszaköszönt. Talán a legdurvább maggal nézhettük meg a koncertet, ugyanis mindenhol írek vettek minket körül. Nem is kérdés, hogy büszkék a zenekarra, és ezt ki is mutatták. Minden szöveget fejből nyomtak, és már közben sem nagyon bírtak magukkal, de amikor jött az ”I Can Talk” című szám, elszabadult a pokol. Olyan intenzív pogózásba kezdtek, hogy a körülöttük álló csajok először csúnyán néztek, majd rájuk szóltak, de rájöttek, hogy tök felesleges, így inkább arrébb álltak.

A mostani koncerten már 3 album terméséből válogathattak, ugyanis tavaly jött ki a Gameshow nevezetű korong. A Two Door eredetileg egy vérbeli indie-rock zenekar, de az új albumuknál erősen belemásztak az electro-popba. Ez azt eredményezte, hogy a gitárcentrikus zenekarnál pont a főszereplő hangszer került kicsit háttérbe. Kíváncsi voltam élőben ezek az elektrósabb számok hogyan fognak működni, de olyan istenien sikerült megteremteniük az összhangot, hogy egy szavam se volt.

A Gameshow amúgy is egy olyan album, amit később kezdtem csak el igazán értékelni. Imádom az olyan számokat, amik csak többszöri hallgatásra bizonyítják be mennyire jók, és ezen a CD-n volt benne részem bőven. Eleve már a szokatlan stílusváltás keze is benne volt ebben egy hajszálnyit.

tdccszig17b72
A setlist tehát tökéletesen volt összerakva, a régi és új dalok között kifogástalan volt az átmenet, és a banda is rengeteget fejlődött az öt évvel ezelőtti fellépésükhöz képest. Az első megjegyzésem, hogy az énekes és gitáros Alex Trimble haja eltűnt, de a hangja megjött. Lehet sokaknak mindegy volt, de a frontember nem igazán tudta profin visszaadni a színpadon azt az énekhangot, amit a stúdióban produkált. Most erre is pontot tehetünk: Trimble hangja olyat szólt, mint még semmikor. Az élő hangzás briliáns, ahogy a háttérvokálok is.
 
Ez a gyümölcs beérett, ahogy a zenekar is összeállt. Ez egy profi nagyszínpados teljesítmény volt, és most már azt kell mondjam, ez a csapat akármibe is fog belevágni a jövőben, mindig helye lesz a legnagyobb nevek között.

A TDCC amúgy egy percet sem pihent a színpadon, a 18 számot egy az egybe nyomták le, de a dalok rövidsége miatt még így se jött ki a másfél órás koncert. Reméljük eljönnek egyszer egy külön fellépésre, ahol legalább egy 30 dalos őrületet láthatunk. (Torony)

Setlist:

Cigarettes in the Theatre
Undercover Martyn
Do You Want It All?
This Is the Life
Changing of the Seasons
Bad Decisions
Lavender
Next Year
Come Back Home
Something Good Can Work
Are We Ready? (Wreck)
Gameshow
Sleep Alone
I Can Talk
Eat That Up, It's Good for You
Sun
Someday
What You Know
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás