A "Kövér ember" becenevű Seal a hírhedt Medellín kartell pilótája volt, de egyúttal a CIA-nak is dolgozott. A csempész kannabiszt és kokaint szállított Dél-Amerikából az Egyesült Államokba 1976 és 1984 között.
Hogy elkerülje a börtönt, hajlandó volt együttműködni az amerikai hatóságokkal. 1986-ban egy Baton Rouge-i védett házban lőtték agyon a kartell bérgyilkosai.
A készülő film már két éve, forgatásakor a címlapokra került, mert a produkció egy kisgépe vélhetően a rossz idő miatt lezuhant Kolumbiában, a személyzet két tagja életét vesztette, egy harmadik pedig súlyosan megsérült. Cruise abban az időben szintén dolgozott a produkción, de nem volt a gépen. A Universal tavaly változtatta meg a film címét és premierjének időpontját, így a korábbi Mena helyett American Made címmel kerül a mozikba az eredetileg tervezett január helyett szeptember végén.
Cruise és Liman már A holnap határa című sci-fi akciófilmen is együtt dolgozott. Az American Made szereposztásában Domhnall Gleeson, Lola Kirke, Jesse Plemons, Jayma Mays, Sarah Wright Olsen és Caleb Landry Jones neve is olvasható.
Az Escobar sztoriba már elég sokan belenyúltak, van aki sikeresen, van aki pedig kevésbé. Most még csak a történet és az előzetes van, hogy ezt eldöntsük, de eddig minden pozitív, reméljük a bemutató után is így lesz. (MTI; Torony)